Hirdetés

2011. december 23., péntek

Minden harmadik eladó

Saint-Emilion: az egykori vízimalom ma vendégeket fogad
„Óh, nincs nekünk annyi pénzünk! A bankoké ez itt mind” – mutatott körbe szállásadónk Saint-Emilionban, ahol a szőlőskertek között egy átépített vízimalom egyik apartmanjában töltöttünk néhány éjszakát. A kis magánszállás értéke ott, azon a helyen több százezer euró lehetett, ami kisebb vagyon, de a tulajdonos szőlővásárlásra nem gondolhatott. Az jóval nagyobb pénz lett volna, akkor. 2008-at írtunk, még a válság előtti utolsó napokat. Azóta ott is zuhantak az árak, igaz, a legjobb szőlőké csak kevésbé.

A válság Bordeauxban is érezteti hatását, és a legjobb birtokok nyomában kullogó kisebb borászatok bizony értékesítési gondokkal küzdenek. A borkészítéssel nem, csak szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdáknak pedig egyre kevésbé éri meg, hogy szövetkezeti  felvásárlásra termeljenek. (Ez eléri a megtermelt szőlőmennyiség 20 százalékát!) Komolyan fontolgatják tehát, hogy felhagynak a szőlőműveléssel, és inkább elfogadják az EU által cserébe felajánlott támogatást. Különösen, ha idősek, és a családban nincs, aki folytassa a mesterséget.

Persze, van aki inkább eladná a birtokot, de ez nehéz próbálkozás, még Bordeauxban is. A kevésbé rangos területek ugyanis nem kapósak, ráadásul ebből nagyon nagy a kínálat. Minden harmadik (!) kisbirtok tulajdonosa, ha nem is kínálja a földjét, de azt mondja, ha jó ajánlatot kapna, bizony nem habozna. Aki aztán nem kap ajánlatot, mit mást is tehet? Elfogadja az uniós támogatást, és felhagy a szőlőműveléssel. 

Bordeauxban 1981-ben még csak 100 ezer hektárnyi szőlőt műveltek, de 2007-re a terület még negyedével emelkedett, 125 ezer hektárra, de az volt a csúcs. Azóta néhány év alatt 10 ezer hektáron szűnt meg a szőlőtermelés. Igaz, ezek között vannak olyan városszéli területek is, amelyeket  ingatlanfejlesztési projektek kaparintottak meg. Bordeauxban 8200 szőlősgazda van, és ha igaz, hogy a harmaduk szabadulna a szőlőjétől, az ijesztően magas szám.

A filmsztár, Zsao Vei, aki 4-5 millió dollárért vett borászatot
De ki az, aki vásárol? Akinek pénze van - eddig nem meglepő -, és aki a megtermelt borra piacot is tud szerezni. Ezek a kínaiak. Státusszimbólum lett a kínaiak körében bordeaux-i borászatot venni, vásárolt már filmszínésznő, kosárlabdasztár és olajmilliárdos is. Ha megvolt a pénzük, és megvan hozzá az otthoni kapcsolatrendszerük, hogy eladják a bort, jó üzletet csinálnak. Azt mondják, már több, mint egy tucat bordeaux-i borászat került kínai kézbe.

A kínaiak egy jól kereső rétege hajlandó sokat fizetni a borért, ha az francia. Ezért aztán van a kínai piacon állítólag „ál-francia”bor is bőven. De ha így megy tovább, egyre több eredeti kínai-francia bor is színesíti majd a kínálatot.

2011. december 21., szerda

Kettőn áll a vásár

Ilyenkor, az ünnepek előtt még a kerítés is kolbászból van. Legalábbis az üzletek kínálatában. Készülünk az év végi nagy ajándékozásra, s mivel régóta tudjuk, hogy „a nagy érzelmektől jókat lehet zabálni” - a szokásos evés-ivásra. (Aminek megvannak a maga hátrányai: pár éve bárhová mentünk a rokonságban, véletlenül mindenhol töltött káposzta várt – el lehet képzelni, hogy a negyedik-ötödik napon mi volt a hatás.)


Ha valaki az ilyentájt mindenhol osztogatott ingyenes szórólapokból merítene ötletet, nem esne  ilyen csapdákba. Szinte leírhatatlan választékot talál a színes fotókon, képileg és gasztronómiailag is ízléssel tálalva. S mindenhez társítva a megfelelő italt, bort, pezsgőt vagy mást, amit illik.

Osztriga és pezsgő - klasszikus páros egy brüsszeli piacon
 Amikor a csábító fotókat és a gazdag választékot látom, eszembe jut, hogyan fogott kézen Apám, másik kezébe meg a demizsont, s indultunk „együtt”, bort venni. Igazi, termelői bort, Gyöngyösön, a Mátraalján. Sok-sok embernek volt szőlője, sokan csináltak bort, és mindenki tudta, hová kell menni, pedig nem volt kiírva,  hogy „bor eladó”.

Apám mindig ugyanolyan bort keresett. Fehéret, kicsit „savanykásat”, amiből jó fröccsöt lehetett készíteni (mert tisztán alig itta), hogy az ebédet le lehessen öblíteni.

És hát ez az, ami nagyon más volt akkor, és más ma. Ő ugyanolyan bort keresett mindig, és mindenhez ugyanazt itta. Soha nem beszélt, és talán nem is hallott arról, hogy lenne, amihez nem fehéret illenék inni, hanem vöröset (megjegyzem a hatvanas években a Mátraalján vörösbor alig-alig létezett).

Adventi vásár Aachenben - itt a forralt bor és a sült kolbász az ideális páros

Az étel-ital párosítása kész tudomány, könyvek sorát írták már róla, rengeteg szabály született, amelyek arra jók, hogy időnként felfedezzük, hogy a „rendhagyó” vagy „meglepő” vagy „szokatlan” párosításokban is mennyi élvezetet lehet találni.  Philippe Bourgignon, aki 1978-ban az „Év Sommelierje” volt Franciaországban, saját tapasztalatából mondja könyvének első mondatában, hogy a tökéletes étel-bor páros rendkívül ritkán áll össze. Márcsak azért is, mert a vendéglőben ritkán eszi egy társaságban mindenki ugyanazt, de rendszerint ugyanazt a bort isszák. (Philippe Bourgignon a patinás Laurent vendéglő sommelierje a Champs Élysées-n). Más persze egy családi ebéd, vagy egy rendezvény, ahol azért közös a menü.


A hatvanas évek közepén született meg az a felfogás (Jacques Puisais francia önológus és „ízfilozófus” vetette fel), hogy előbb a bort válasszuk ki, majd utána az ételt, méghozzá úgy, hogy az a bor értékeit minél jobban kiemelje. Ezt valóban  célszerű követni egy igazán nagy bor megkóstolásánál, nehogy az étel tönkretegye az (akár többtízezer forintos) élményt.

De vannak „szelídebb” álláspontok is: a Wine Spectator szerint nem szabad túlértékelni az étel-bor párosítás fontosságát, nem kell „atomtudósnak” lenni, hogy néhány alapvető tudnivalót megjegyezzen az ember (amelyek között az egyensúly a legfontosabb: egyenlő partnere legyen az étel a bornak, egyik se nyomja el a másikat). 

Heti ajánlat a foodandwine.com-on
Azért mindenkit megnyugtathat az, ha végiggondolja: evés közben a bor töredékét fogyasztjuk csak el, inkább előtte és utána, beszélgetés közben ürülnek a poharak. A téma pedig a legritkább esetben az étel-ital párosítás elemzése.

Örök igazság: olyan bort válasszunk, amelyet egyébként is szívesen meginnánk, ne az ételtől várjuk, hogy majd megkedveltet velünk egy italt. És ez fordítva is igaz: ha nem szeretünk valamit, a legjobb bor mellé sem esszük meg szívesen.

2011. december 6., kedd

Kínai piac

„Minél jobban meg vagy győződve arról, hogy ismered, annál kevesebbet tudsz róla.” Igaz ez a mondás – állítólag – a nőkre, a jó bordeaux-i borokra, és Kínára is. Ezt mondja egy Hongkongban dolgozó borkereskedő, és nehéz vitatkozni vele. (Ismerem az érzést, hiszen ha hozzáteszem a sorhoz az Európai Uniót, amit nyolcadik éve követek figyelemmel Brüsszelben, sokszor látom úgy, hogy minél jobban ismerem, annál inkább rájövök, hogy milyen keveset tudok róla. Kérdés, hogy kiben van bátorság ahhoz, hogy ezt az állapotot felismerje.)

A kínaiak valamit jól csinálnak. Sanghaj látképe (fotó: dreamstime.com)

De abban van igazság, hogy a kínaiak valamit jól csinálnak. Az ő kezükben van az amerikai államadósság tekintélyes hányada, de az euróválság megoldásában is számítanak a kínai befektetőkre. Náluk akar megtelepedni az olcsó munkaerő és az alacsony beruházási költségek miatt a világ ipari termelése.

Hogy miért olcsó a munkaerő? Mert a munkás kevesebbet keres mint európai kollégája, és nyugdíjrendszert sem működtetnek Kínában. Beruházni meg azért olcsóbb, mert nem kell annyi szabálynak, aggodalmaskodó környezetvédelmi előírásnak megfelelni  (ami persze nem jó!). Viszont a sok-sok külföldi tőkéből kezdenek jobban élni (egyesek meggazdagodni), és kezdenek fogyasztani. Bort is.

Az persze legenda, hogy Kína a luxuscikkek piaca, és hatalmas összegeket költ mindenki a legmárkásabb divatcikkekre és a legelegánsabb italokra. Költenek persze arra is, de az értékesített francia borok átlagára 4 dollár. A teljes import átlaga pedig ennél is kevesebb. Hogy akkor mi a jó a kínai piacban? Hát az, hogy mekkora. Ott igenis a méret számít!

Minden kínai elfogyaszt egy évben egy üveg bort. Ha ez az átlag alacsonynak is tűnhet, mégiscsak 1 milliárd 300 millió palack bort jelent egy évben. Ebből az import  400 millió üveg bort tesz ki. Hagyományosan ugyanis a kínaiak - kínai bort isznak. Igaz, az import az elmúlt években rohamosan emelkedett, több, mint tízennégyszeresére öt év alatt. (Nem véletlen, ha a kínai borász igyekszik úgy tenni, mintha a saját bora is külföldi lenne, vagyis hamisít, megtévesztő címkével látja el a palackot.)

Kínai trend: üzletember étteremben, laptoppal, borral (dreamstime.com)
A kínai borfogyasztás az eddigi ugrásszerű növekedés ellenére még mindig hatalmas potenciállal rendelkezik. Az import borok elsődleges forgalma ugyanis az éttermekhez köthető, a bolti kereskedelemben tehát még újabb lehetőségek vannak.

 A baj az, mondják a kínai piac jó ismerői – akik ugye, mint hallottuk, meglehet nem is tudnak olyan sokat a valóságról – hogy Kínában minden bizonytalan. Tényeket kevesen és keveset tudnak, pontos adatok nincsenek, az elemzések is jórészt becslésekre utalnak, esélyekről beszélnek. S mivel az ország hatalmas és rendkívül heterogén, teljesen más a fejlett nagyvárosok környéke, mint a távoli vidékek. 

Lehet, hogy nincs is olyan, hogy „kínai piac”?

2011. november 22., kedd

Hol van az a nyár...


Régen volt ennyire kellemes, hosszú ősz Belgiumban. Inkább itt szoktunk félni szmogriadótól, de most otthonról jöttek a szürke hírek.

Ahogy Csontváry is láthatta - az Etna Taorminából

Ezért is voltam hálás annak az írásnak, amire rábukkantam, mert így elábrándozhattam azon, milyen más is volt az idő nyáron Szicíliában. A drinkbusiness című online újság ugyanis azt repítette világgá, hogy egy kevéssé ismert szicíliai szőlőfajta a jövőben akár a nagy francia burgundik vetélytársa is lehet. Vagyis a nerello mascalese felveszi a versenyt a pinot noirral – ez ugyanis a legjobb burgundi borok alapja.

Rá kellett döbbennem, hogy egyszer már magam is említettem ezt a szőlőt, amikor a marsaláról írtam, de ezek szerint érdemes visszatérni rá – ahogy Szicíliához is.

A kordon tetején ott a cső:  néha csepegtetve öntözni kell
A jelenség egyébként tökéletesen illeszkedik abba a trendbe, hogy a világ különböző tájain a borászok mindinkább észre veszik, mekkora kincs is van körülöttük: legalábbis ami a helyi, tájjellegű szőlőfajtákat illeti. Az elmúlt években divattá vált cabernet sauvignon, vagy a chardonnay – ha ki nem is fog menni a divatból – de újat már alig-alig tud nyújtani. És amilyen az ember: mindig valami újra, másra, érdekesre, ismeretlen dolgok felfedezésére vágyik. S ehhez kiváló lehetőséget nyújtanak a helybéli borászok által termesztett, az általuk legjobban ismert fajtákból készített borok.

Magyarországnak óriási lehetőségei lennének, ha a világ az új trend miatt fogadókésznek bizonyul a kadarkára, a furmintra, a cserszegire, vagy az irsaira. Csak ki tudjuk használni a lehetőséget!

Mert Szicília biztos mindent megtesz majd, hogy ismertté tegye a nerello mascalesét. Mondhatnánk, könnyű nekik, ha olyanok állnak be a sorba, mint az Antinori birodalom. Albiera Antinori mondta ugyanis egy comoi borászkonferencián, hogy az Etna lehet Olaszország következő nagy borvidéke: „Az Etna különleges hely. Ha megkóstolja valaki a nerello mascalését, azonnal tudni fogja, honnan való” – idézik a cég alelnökét. „Mert az Etna egyszerre nyújtja a dél melegét, és a hegyvidékek hűvösét is” – tette hozzá.

Kilátás az Etna oldaláról Szicília belseje felé
Egyet kell érteni: ha az ember szerencsés, júniusban akár még síelhet is az Etnán, majd délután fürdik a cataniai tengerparton. Ezzel kevés hely versenyezhet, és az óriási vulkán lejtőin a szőlő is különleges helyet találhat magának.

Most már csak abban kell bízni, hogy Antinoriék – akik Magyarországon is ott vannak – Baja, Szekszárd és a Mecsek háromszögében, Bátaszéken is megtalálják azokat a helyi jellegzetességeket, amelyek segítségével a hírünket vihetik a világban.

2011. november 14., hétfő

Bordeaux-i copy-copy


A cím talán kicsit magyarázatra szorul. Ha egy világmárkát valahol a Távol-Keleten (vagy más, kevésbé ellenőrzött helyen) gyártanak, állítólag előfordul, hogy az üzemek a gyártott árucikk jogtulajdonosának tudtán kívül „túlóráznak”. Ilyenkor ugyanazt állítják elő, ugyanabból, mint főmunkaidőben, csak – mondjuk – saját zsebre. Ez a termék az „original copy”. Vagyis a vásárló tulajdonképpen ugyanazt kapja, mintha az eredeti márkát venné, csak kicsit olcsóbban, mert a haszon kisebb (talán), és egészen máshová kerül.

Van persze, amikor nem ugyanabból az anyagból dolgoznak az üzemek, tehát a minőség már nem azonos a jogtiszta termékkel – ezt szakértő szem meg is állapítja, ez egyértelmű hamisítvány. Ez a „copy copy”.

Vannak ezen kívül olyan hamisítványok, amelyeknek a neve megtévesztésig hasonlít az eredeti névre, és lehet, hogy az olcsó ár fölötti öröm miatt csak otthon veszi észre az ember, hogy mást vásárolt, mint amit szeretett volna. (Emlékszem egy régi Recbok sportcipőmre, amit valamelyik török bazárban sikerült „kedvező áron” beszereznem, és a világmárkától tulajdonképpen csak egy varráshibának tűnő eltérés különböztette meg – ameddig föl nem vettem).

Alaposan meg kell nézni, mit is vesznek (Fotó: cnwinenews.com)
 
Kínában most a borvásárlóknak kell alaposan megnézniük, mit is vesznek, mert a hamis és megtévesztő palackoknak se szeri, se száma. A károsultak elsősorban azok a kínai borfogyasztók, akik neves francia bort vennének, jó pénzért, de alig-alig ismerik az európai írásmódot, és könnyű félrevezetni őket egy ismert borászat termékéhez képest néhány betűnyi eltérést mutató címkével.

Emelkedik a borfogyasztás (dreamstime.com)
Megvalósul tehát a „kínai máslás”: nem létező francia nevek alatt palackozzák a kínai bort. Chateau Margaux helyett „Margot”,  Chateau Latour helyett „Chatreal Latour”, vagy „Graves Pomerol” olvasható a címkén. Utóbbi azért képtelenség, mert a két bordeaux-i borvidék együtt soha nem szerepel, hiszen ha egy borászat Gravesban van, akkor nem lehet Pomerolban és fordítva. A két terület külön-külön védett, együtt senki nem használná a két nevet.

De sokat veszítenek azok a borászatok is, amelyek kevesebbet tudnak eladni a kínai piacon a hamis bordeaux-i borok megjelenése miatt. Kína a francia bor első számú exportpiaca lett ugyanis ezekben az években, ezért ennyire érzékeny a veszteség. 42 millió palack bordeaux-i kelt el tavaly Kínában!

Bordeaux egy kicsit későn ébredt, ez az igazság. Cognac neve, Champagne neve már régóta védett a kínai piacon. Bordeaux most kezdett el kapkodni. A kínaiak nem zárkóznak el, hogy védettséget adjanak Bordeaux-nak, de – ahogy szokták – kérnek cserébe valamit. Ők is egyik borvidékük eredetvédettségének elismerését kérik. Csakhogy Kínának 20 van, a franciáknak ezer... Vagyis Kína, ha ügyes, levédeti az összes borvidékét, a franciák pedig többszáz AOC-jükért újabb kínai kéréseket kell, hogy teljesítsenek...

Kína: a legfizetőképesebb piac a világon?
A franciák között is vannak kis borászatok, akiknek nem mindegy, hogy márkanevük védelméért kifizetnek-e már a piacra lépéskor 800 vagy 1000 dollárt. Elő is fordult, hogy a kínaiak voltak a gyorsabbak. A helyi kínai kereskedő korábban levédette az általa importált francia bor nevét, és ezzel láncolta magához a későn eszmélő borászatot. A franciák másik kereskedőhöz pártoltak volna, de nem tehették: az ő borukat - hiába volt a chateau többszáz éve a családjuk tulajdonában – Kínában csak az a kereskedő forgalmazhatta, amelyik a márkanevet abban az országban bejegyeztette.

2011. november 9., szerda

Spanyol bajnokság


Utolsókból lesznek az elsők. A régi mondás bizonyosodott be a belga fogyasztóvédelmi magazin, a Test-Achat spanyol vörösbor-tesztjén. Kifejezetten olcsó, vagyis a rangsor végén sorakozó borok kerültek ugyanis az élre – hatból öt helyre is. 

Az igazsághoz tartozik, hogy a győztes sem volt drágának mondható: 12 euró alatt volt az ára, mert a teszthez eleve csak 12 euró alatti borokat válogattak. Szám szerint hatvanat, különböző üzletekből: 35-öt szupermarketekből, 25-öt pedig vinotékákból.

Magasan nyert az első, utána szigorított a zsűri
A borokat a zsűri vakteszten kóstolta végig, de laboratóriumban is megvizsgálták minden palack tartalmát: mérték a pontos alkoholszintet, a különböző savakat, a maradékcukrot, és a szulfittartalmat.   A két szempont alapján 60, illetve 40 pontot lehetett szerezni. (A magam részéről kicsit túlzottnak tartom a kémiai szempont ekkora súlyát, mert a bor inkább a szájban, mint a kémcsövekben legyen jó.)

A végeredmény szerint a megkóstolt 60 borból 31-et kifejezetten jónak tartottak a magazin szakértői, ami azt jelzi, hogy nincs alapja annak a babonának, miszerint a drágább bor feltétlenül jobb is. A belgák ezt a határt – írja a lap - általában 10 eurónál húzzák meg, vagyis tíz euró körül egy bor már jó, az alatt viszont nem, ami így lássuk be elég nagy butaság. Tíz euró fölött is, sajnos, gyakran találkozni olyan borokkal, amelyeknek a fogyasztása nem jelent valami nagy élményt. Ha a Test-Achat gyűjteménye annyit elér, hogy ezt a tíz eurós lélektani határt lejjebb tornázza, máris nagyon sokat tett.

Az eredményhez persze a spanyol borok is kellettek. Van honnan válogatni, mert Európában ők termesztik a legnagyobb területen a szőlőt – csaknem 1 millió 200 ezer hektáron. Bortermelésben már csak harmadikok az olaszok és a franciák után – hogy ez a csemege szőlő nagyobb aránya miatt van-e? Lehetséges. A vörösborok és a rozék egyébként a spanyol bortermelés 56 százalékát adják – ami kicsit meg is lepett, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen magas a fehér borok aránya arrafelé.

S miután a teszt igencsak kedvet csinált hozzá, természetesen magam is megkóstoltam a pincéből egy 2007-es Mayor de Castillá-t. Szokatlan, azaz inkább ismeretlen, de finoman csábító illat áradt a pohárból, és az első korty sem jelentett csalódást. (Mert van az úgy, hogy az illat ígéretes, de a korty már nem...) Feketegyümölcsös, csokoládés, vaniliás ízhatása, érett tanninjai hosszan, lassan távoztak, és hívták maguk után a többi kortyot.

Elő a szemüveget, mert az apró betűs hátsó címkén meg kell nézni, miből is csináják ezt a bort: s lám, nem véletlenül volt ismeretlen az illat: a tinta del país szőlőfajta, még spanyolhonban sem a legelterjedtebbek közül való (a tempranillo, a garnacha és a monastrell, az igen).

A borászat öt euróért kínálja az interneten. Vagyis ez a bor is épp az az árkategória, amelyet a Test-Achat vizsgált. S még egy kategória: crianza. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy borászat vagy egy újabb szőlőfajta neve, nem. Azt jelenti: a bor legalább 24 hónapos érlelést kapott, ebből legalább 6 hónapig hordóban volt a bor.

Az ennél frissebb bor a „vino joven”,  idősebb viszont a Reserva (36 hónap érlelés, legalább 12 hónap tölgyfahordóban, illetve a Gran Reserva (60 hónap érlelés, amiből legalább 18 hónapot tölt a bor tölgyfahordóban).

Ilyen elnevezésekkel más országok borainál is találkozni, de sajnos nincs garancia arra, hogy ugyanilyen szigorúan betartott érlelésiszabályok után írják rá a „megkülönböztető jelzést” a címkére.