Trump a palackból



 

© Americanspirit | Dreamstime.com - Donald Trump Victory Speech Following Big Win In Nevada Caucus, Las Vegas, NV Photo

“Apámat azért szeretik, mert ki is mondja azt, amit mások csak gondolni mernek” - mondta még 2012-ben Eric Trump, amikor még talán maga az ingatlanmillárdos, Donald Trump sem tudta, hogy harcba fog szállni az amerikai elnöki címért. Fia akkor, mint az újonnan megszerzett Trump Winery irányítója nyilatkozott a The Washinton Postnak. - “Az üzlet szinte magától működik, és épp ez benne a csodálatos” - magyarázta a riporternek a Trump-fiú, aki apja virginiai birtokait irányítja, egyebek mellett egy Washinton közeli golfpályát is, ahol állítólag sokminden eldől a befolyásos vendégek játéka közben.




Donald és Eric Trump
© Americanspirit | Dreamstime.com - LAS VEGAS NEVADA, DECEMBER 14, 2015: Republican Presidential Candidate Donald And His Son, Eric Trump At Campaign Event At Westgat Photo  

A Trump borászat megszerzését egyébként tankönyvekben lehetne tanítani. A birtok valamikor az egyik leggazdagabb amerikai, a médiavállalkozásokból vagyont szerzett John Kluge elvált feleségéé volt. Az asszony a váláskor kapott 100 millió dollárból hozta létre a borászatot, egy 9 lyukú golfpályát, és egy 43 szobás kastélyt, valamint egy kis kápolnát, hogy a birtokot még mise idejére se kelljen elhagynia. A gazdasági válság azonban közbeszólt, a vállalkozás nem úgy alakult, ahogy az elvált asszony szerette volna. A bank rátette a kezét a birtokra, és árverésre bocsátotta – 136 millió dollárért. Az amerikai “ingatlanbuborék” kipukkanása miatt azonban a mélybe zuhantak az árak, így a borsos kikiáltási árért vevő nem jelentkezett.

 

Patricia Kluge, az elvált asszony, volt férje barátjától, az ingatlanügyekben igencsak járatos Donald Trumptól kért tanácsot. Aki meglátta benne a lehetőséget. Nem az egészet kérte, hanem csak a kastély előtti néhány hektáros területet, ami nem a volt feleség, hanem egy alapítvány tulajdonában volt. 200 ezer dollárt ajánlott érte. Megkapta. Viszont utána már senki sem akart olyan kastélyt venni, ami csak valaki másnak a birtokán át közelíthető meg. Trump ki is használta, hogy a kastélyt és a birtok többi részét már csak neki volt érdemes megvennie, és meg is szerzett mindent, több részletben. Hat millió dollárt adott a kastélyt körülvevő területért (benne a golfpályával, a kápolnával, a borászattal és a szőlőterületekkel), majd csak várt és várt, mire a bank hónapokkal később már szinte utána dobta a kastélyt is, hat és fél millióért. (Állítólag csak a birtokkal együtt megvásárolt, felhalmozott bor értéke 10 millió dollár volt.)
 

A birtok összesen 520 hektáron terül el, amiből szőlőt 78 hektáron termesztenek, klasszikus francia fajtákat, vöröseket és fehéreket is. Virginia nem tartozik a nevezetes amerikai borvidékek közé, pedig a szőlészkedés több évszázados múltra tekint vissza arrafelé. Az egyik első szőlőtermesztő Virginiában, Monticelloban, nem más volt, mint Thomas Jefferson, akiből az Egyesült Államok harmadik elnöke lett 1801-1809 között, de nem annyira elnöki munkássága volt nevezetes, hanem az, hogy ő fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot, még 1776-ban.

Thomas Jefferson háza, Monticello, Virginia

© Robert Crow | Dreamstime.com - The Estate

Jefferson szőlőtermesztőként nem volt szerencsés: 1771-ben kezdte, majd egy olasz gazda segítségével 1773-ban telepített különböző európai fajtákat, de egyetlen szüretig sem jutottak el, bort sem tudtak készíteni, mert megtámadta szőlőjüket a gombafertőzés és a gyökértetű (filoxéra), ráadásul a hideg telekkel sem volt szerencséjük, minden vessző elpusztult.

 

© Cvandyke | Dreamstime.com - Virginia Wine Country Photo

Az éghajlat ma sem ideális Virginiában. A szőlő túl sok esőt kap, ami a túlnyomórészt agyagos talajban el sem szivárog, a szüret idején gyakoriak a nagy viharok, a szőlőnek sokszor beérni sincs ideje, a nedves időben gyakori a rothadás. 320 borászat van az államban, közülük talán húszra mondják, hogy prémium minőséget tud előállítani. Ők azok, akik alaposan megválaszthatták, hogy hová telepítettek, és főként a köves, sziklás, gránitos talajokat, a bordeaux-i és burgundiai adottságokhoz hasonló területeket nézték ki maguknak. Olyan területeket, ahol a Blue Ridge Mountain megvédi az ültetvényt az őszi viharoktól.

 



Hangulatos borteraszon kínálják a virginiai bort
© Frwooar | Dreamstime.com - View From Inside Winery Pavillion In Blue Ridge Mountains Photo  

Virginia az Egyesült Államok ötödik legnagyobb bortermelő területe, a keleti parton itt készül a legtöbb bor. De túlnyomó része itt is marad. Alig három százalékát fogyasztják el Virginián kívül annak az 500 ezer ládának (6 millió palack), amit megtermelnek – és ennek a minőség az oka. Hozzáértők szerint ugyanis a virginiai borok 97 százaléka jelentéktelen, sőt egyenesen kellemetlen. Csak az idegenforgalomnak köszönhető, hogy a számos borfesztiválra érkező turista elfogyasztja a helyben készült italokat.
 

A Trump borászat az egyike azoknak, amelyeket a minőségi borok előállítói között tartanak számon. A jó virginiai bor még a kaliforniai, de akár a nagy európai vetélytársakkal is felveszi a versenyt. Az 1976-os nagy párizsi vakteszt szervezője, Steven Spurrier, pár éve virginiai borokat hasonlított össze vakon kaliforniai, francia, olasz, spanyol csúcsborokkal, és neki tízből nyolc esetben a virginiai volt a győztes, de a maradék kettő is jól szerepelt.
 

Ahogy Kaliforniában a cabernet sauvignon vagy a chardonnay, Oregonban pedig a pinot noir a legnépszerűbb fajta, Virginia egy kevésbé ismert francia klasszikust, a fehér viognier-t “nézte ki” magának – ezt szeretné elterjeszteni úgy, mint az államra jellemző, kiváló minőségű bort. Ha valaki virginiai borra gondol, akkor azonnal a viognier jusson eszébe. Van ilyen Trumpéknak is: a wine-searcher.com oldalon a 2015-ös palack átlagára 19 euró. Ha az értékelésként adott 100/86-os pontszámot vesszük, akkor annak jelentése jó (de nem különleges). Márpedig egy ilyen palackért 20 eurót kérni, igencsak túlárazott.

Vajon az amerikai választók 2016. november 8-án hová helyezik majd Donald Trump árfolyamát?

 

(Közzétéve: 2016. november 7. Egy nappal az amerikai elnökválasztás előtt.)

Találnak szemet

La Chine remporte le championnat du monde de... par larevueduvindefrance

Mint a vak tyúk. Vagy mégsem? A győztes kínai csapat egyik tagja azt mondja, rendszeresen “edzettek”, alaposan felkészültek a versenyre, és ennek lett az eredménye, hogy a “vakkóstoló világbajnokságon”, idén október közepén ők lettek az elsők. Pedig szinte lehetetlen vállalkozás, még akkor is, ha borszakértőkről van szó.

A feladat: 12 borról: 6 fehérről és 6 vörösről meg kell mondani, milyen szőlőfajtából készül (melyik benne a domináns fajta), melyik országban, melyik borvidéken, melyik évben, és ki a termelő. Eltérő nehézségű tulajdonságok, mert a szőlőfajtát még az egyszerű borkedvelők is jó eséllyel találgathatják, és talán nem ördöngösség az ország megnevezése sem, de az évjárat, a borvidék és főleg a termelő kitalálása már keményebb dió. (Pár éve az egyik korábbi versenyen egy horvát furmint is bekerült a fehér feladatok közé – a többség nem is vette sikerrel azt az akadályt.)

Fotó: dreamstime.com

A pontozás sem egyszerű: a különböző tulajdonságok kitalálásáért eltérő pontérték jár. A szőlőfajta 9 pontot érhet, attől függően, hány százalékban tartalmazza a vizsgált bor. Egy tiszta rizlingért, ha eltalálják 9 pontot kapnak, ha egy bornak, mondjuk 20 százaléka shiraz, és megnevezik a shirazt, azért két pont jár. Egy bor kóstolgatására a csapatoknak 15 percük van, vagyis a 12 bor összesen három órát vesz igénybe.

Az országért és a borvidékért 5-5 pontot kaphatnak a csapatok, a borászat megnevezéséért 3 pontot. Az évjárat pedig 1 vagy 3 pontot érhet: hármat, ha az országot is eltalálták, és egyet, ha nem. Összesítve minden borral 20 pontot gyűjthet egy csapat, vagyis az elérhető maximum 240 pont. A verseny szabályait évekkel ezelőtt a La Revue de Vin de France magazin dolgozta ki, és a vakkóstoló világbajnokságokat minden évben ők szervezik, mindig máshol Franciaországban. Most októberben Provenceban, a Chateau de Galoupet volt a házigazda. A győztes kínai csapat eredménye – 108 pont – azt jelzi, hogy még a világbajnok teljesítménye is jóval 50 százalék alatt marad.

Noha a győztesek maguk is azt mondták, hogy a verseny jellegéből fakadóan az eredmény felét adja a tudás, a másik felét a szerencse, a végeredménynek óriási visszhangja volt. A fiatal kínai csapat ugyanis “hazai pályán” győzte le a franciákat és a hagyományos, nagy borásznemzeteket. (Bár a tavalyi győztes belgákat aligha lehet ide sorolni, annak ellenére, hogy számos belga chateau-tulajdonos van Franciaországban. Idén, igaz, már csak negyedikek lettek.) Összeomlottak viszont a spanyolok, akik az elmúlt évek jobb eredményei után már csak a tizedik helyen zártak. - “Még két év, és az utolsók leszünk” - kesergett az egyikük a versenyről készült videoban. (A felvételeken 1:35-nél feltűnik a magyar versenycsapat is, akik a 14. helyen végeztek a svédekkel holtversenyben, 53 ponttal, a 21 csapat közül.)

A vakkóstolás – azon túl, hogy jó játék (is) – sok kérdést felvet. Érdekes módon azok a borászok idegenkednek főleg a vakkóstolástól, akiknek nagy presztízsveszteség lenne, ha címkéjüket nem látva hátrább sorolnák őket, mint nyílt kóstolás esetén. Emlékezetes példa rá az 1976-os “párizsi vakteszt”, ami a nagy francia borok első “trónfosztása” volt.

Fotó: dreamstime.com

A borversenyeken is rendszerint vakon kóstol a zsűri, bár egy-egy körben hasonló borokat vetnek össze a szakértők: azonos térség hasonló borait mérik egymáshoz. A legnagyobb kérdés az, hogy másképp értékelünk-e egy bort, ha tudjuk, milyen borról van szó, mint akkor, ha csupán csak az érzékszerveinkre hagyatkozunk. Sok-sok ilyen vizsgálat készült már, tudományos elemzések is, kellő számú résztvevővel ahhoz, hogy le lehessen vonni a megfelelő tanulságokat.

Borászattal foglalkozó amerikai közgazdászok 6000 vakteszt során mérték fel, hogy vajon a drágább bor vagy az olcsóbb ízlett jobban a kóstolások résztvevőinek. Azt lehetett megállapítani, hogy amikor nem ismerték az árat, a drágább borok nem ízlettek jobban a résztvevőknek. Pedig jelentős különbségek voltak: 1,60 és 150 dollár között volt a palackok ára.

Hogy mennyire bizonytalanok az érzékszervek, arra íme egy érdekes kísérlet: két különböző palack tartalmát két-két kancsóba öntötték. Ezután a négy kancsó közül hármat odaadtak kóstolásra, és megkérték a résztvevőket, válasszák ki azt a kancsót, amelyiknek a tartalma különbözik a másik kettőtől. A jó válasz esélye 1:3 – ehhez képest a teszt eredménye (alapos megfontolás után) 41 százalékos volt, alig magasabb, mintha kóstolás nélkül kellett volna rámutatni az egyik borra.

© Adeliepenguin | Dreamstime.com - Temecula Wine Country Vineyards, California

Az egyik amerikai borblogger, Katie Kelly Bell, a Forbes magazinban ír le egy másik kísérletet. Borászati szakújságírók, tehát nem átlagos borfogyasztók jártak egy kaliforniai kóstoláson, ahol a házigazda két pohár fehér borral várta őket, és kérte, mondják el, melyikről mit gondolnak. Záporoztak is a szakszerű elemzések, mire kiderült, hogy mindkét pohárban ugyanaz volt, csak az egyikben kicsit hidegebb volt a bor. (Ami – tegyük hozzá – alaposan meg tudja változtatni az ital tulajdonságait, ezért is tanácsos figyelni rá, hogy mindig az ajánlott hőmérsékleten fogyasszuk a bort.)

Ennél is “gonoszabb” az a kóstoló, amit 2001-ben egy francia kutató, Frédéric Brochet végzett el Bordeauxban 57 szakértővel. Két pohár bort adott nekik, egy vöröset és egy fehéret, és kérte, hogy írják le szakszerűen, mit is ittak. Az előző példához hasonlóan itt is röpködtek a kifejezések, a vörösre is a jellegzetesen vörösborra használt szakszavakkal, mire kiderült, hogy mindkét pohárban ugyanaz a bor volt, csak az egyiket vörös ételfestékkel megfestették.

Az érdekesség kedvéért még egy ötlet – ha valaki borszakértőket akarna csőbe húzni: háromféle cabernet sauvignon került öt üvegben húsz vállalkozó szellemű kóstoló elé, tehát ismétlődött legalább kettő. A címkén csak árak voltak láthatók, 5 dollártól egészen 90 dollárig. A borok valódi ára 5 és 45 dollár között volt, de az 5 dollárost 90 dolláros címkével is lehetett kóstolni. És lássunk csodát, érdekes módon a drágább címke mindig kedvezőbb értékelést kapott. A kísérlet szervezői neurológusok, agykutatók voltak, ezért a kóstolás egy fMRI berendezés (funkciónális mágneses rezonanciavizsgáló) segítségével történt. Egy műanyagcsövön kellett felszippantani a bort, miközben az agy minden reakcióját rögzítették a kutatók. Így láthatták azt is, hogy a drágább (vagy drágábbnak hitt) bor fogyasztása mindenkinél ugyanannak az agyterületnek okozott izgalmat akkor is, ha valójában olcsóbb bort ivott. Vagyis, tudományosan bizonyítást nyert, hogy nem a bor valódi összetétele, hanem a tudat - hogy igazából egy drága bort iszunk – ez okozza az élvezetet...