Felfedeztem Amerikát - Andalúziában

A napnak még október legvégén is van ereje, de a tenger felől fújó szél már hűvöskés, és az ember már nem vágyik a hullámok közé. A látvány olyan vakító, mintha nyár lenne, de zsúfoltság, tömeg (szerencsére) már nincs, az ősz már itt is közeledik.

Andalúziai ősz: vakító nap, csak hűvösebb idő, kevesebb emberrel

Már a szüreten is túl vannak. Állítólag. Mert ott lenn, legdélebben szőlőt nem is láttam, csak olajfák és narancsligetek voltak mindenütt. Pedig szőlő is kell, hogy legyen valahol, hiszen Andalúzia is szőlőtermő vidék, és a legnevezetesebb ital is szőlőből készül – a sherry.

Az igazi tüzes, vörösborok északabbra születnek, Andalúzia inkább a fehérborairól nevezetes. A nagy forróságban, nyáron, biztos inkább a jól behűtött friss, gyümölcsös fehérborokat kedvelik. Joven afrutado. Ez volt arra a palackra is írva, ami – tulajdonképpen teljesen véletlenül – a kezembe került. Merthogy helybeli, andalúziai bor volt, és én olyat kerestem.

Joven afrutado - fiatalos és gyümölcsös

A kifejezésből a „joven” más spanyol borvidékeken is használatos: azt a bort jelöli, amit hordós érlelés nélkül fiatalon palackoznak. Ezt követi a crianza (1 év hordó + 1 év palack), a reserva (1+2) és a gran reserva (2+3), bár az egyes borvidékek ettől eltérő, és rendszerint rövidebb érlelési időszakot is engedélyezhetnek az egyes kategóriákban. A „frutado” pedig, természetesen a gyümölcsösségre utal.

Az már Andaluzia sajátossága, hogy ez a gyümölcsösséget egy különleges, vagy inkább egyedi, mert máshol nem ismert szőlőfajta adja: a zalema. Huelva tartományban, az eredetvédett Condado de Huelva borvidéken 80 százalékban ezt termesztik. Történelmileg valaha ebből is a szomszédos Jerez-ben készített sherryhez hasonló, felszeszezett bort csináltak (házasítva más engedélyezett fajtákkal, mint a palomino vagy a pedro ximenez – amelyek a sherry elsődleges alapanyagát is képezik), de ma már – a korszerű borkészítési eljárásoknak köszönhetően – egyfajta reneszánsza tapasztalható a zalemából készített friss boroknak is.

A szabályozott hőmérsékleten elvégzett acéltartályos erjesztés segített megőrizni a zalema gyümölcsösségét, amiből főként a zöldalma, és enyhe lime aroma érzékelhető, a zöldessárga szín a fiatalság következménye – vagyis ami a palackból előkerül, egy valódi „vino blanco joven”, ami Andalúziában csak zalemából készíthető. Az óbor változathoz, a „vino viejo”-hoz már három éves fahordós érlelés kell, és rendszerint házasítják is a zalemát más engedélyezett fajtákkal, így a palomino finoval, a garrido finoval is, sőt, ahhoz, hogy a 22 %-os alkoholtartalmat elérjék, a sherryhez hasonlóan felerősítik ezt is. A vino viejo végeredményben teljesen más lesz, mint a fiatalabb változat: az óarany színű italban a karamell és a vanília íze-illata dominál.

A borvidék címere Kolombusz hajóját idézi

Az Andalúziában őshonos zalema egy ideig veszélyben volt. A gazdák a népszerűbb „világfajtákat” kezdték telepíteni helyette, de részben a változó borkészítési módszer, vagy talán egy - marketing szempontból sem utolsó - legenda felelevenítése miatt a zalema lehet, hogy népszerűbb lesz, mint valaha.

Azt tartják ugyanis, hogy annak idején Kolombusz Kristóf – aki Huelva egyik kikötőjéből, Palosból indult a Santa Mariával „Indiába”, jó pár hordó huelvai bort vitt magával az útra. S az a bor, természetesen, már akkor is zalema szőlőből készült – nem is készülhetett másból. Vagyis a zalema: „Amerika felfedezésének bora” - legalábbis, ha a rossznyelvek szerint eljutott odáig...

Arra azonban már dokumentumok vannak, hogy a legénységből sokan környékbeli tengerészek voltak, akik - meghódítandó az Újvilágot - áttelepültek a tengerentúlra, de nem akartak lemondani a hazai ízekről. Vagyis a zalema az első európai bornak tekinthető, amit rendszeresen vittek át magukkal a hajók az áttelepülteknek. Ma úgy mondanánk: exportáltak Amerikába. Tehát nem mást, mint ez első Amerikába exportált bor mai változatát sikerült felfedeznem a nyarat idéző az andalúziai őszben.

Spanyol bajnokság

Utolsókból lesznek az elsők. A régi mondás bizonyosodott be a belga fogyasztóvédelmi magazin, a Test-Achat spanyol vörösbor-tesztjén. Kifejezetten olcsó, vagyis a rangsor végén sorakozó borok kerültek ugyanis az élre – hatból öt helyre is. 

Az igazsághoz tartozik, hogy a győztes sem volt drágának mondható: 12 euró alatt volt az ára, mert a teszthez eleve csak 12 euró alatti borokat válogattak. Szám szerint hatvanat, különböző üzletekből: 35-öt szupermarketekből, 25-öt pedig vinotékákból.

Magasan nyert az első, utána szigorított a zsűri

A borokat a zsűri vakteszten kóstolta végig, de laboratóriumban is megvizsgálták minden palack tartalmát: mérték a pontos alkoholszintet, a különböző savakat, a maradékcukrot, és a szulfittartalmat.   A két szempont alapján 60, illetve 40 pontot lehetett szerezni. (A magam részéről kicsit túlzottnak tartom a kémiai szempont ekkora súlyát, mert a bor inkább a szájban, mint a kémcsövekben legyen jó.)

A végeredmény szerint a megkóstolt 60 borból 31-et kifejezetten jónak tartottak a magazin szakértői, ami azt jelzi, hogy nincs alapja annak a babonának, miszerint a drágább bor feltétlenül jobb is. A belgák ezt a határt – írja a lap - általában 10 eurónál húzzák meg, vagyis tíz euró körül egy bor már jó, az alatt viszont nem, ami így lássuk be elég nagy butaság. Tíz euró fölött is, sajnos, gyakran találkozni olyan borokkal, amelyeknek a fogyasztása nem jelent valami nagy élményt. Ha a Test-Achat gyűjteménye annyit elér, hogy ezt a tíz eurós lélektani határt lejjebb tornázza, máris nagyon sokat tett.

Az eredményhez persze a spanyol borok is kellettek. Van honnan válogatni, mert Európában ők termesztik a legnagyobb területen a szőlőt – csaknem 1 millió 200 ezer hektáron. Bortermelésben már csak harmadikok az olaszok és a franciák után – hogy ez a csemege szőlő nagyobb aránya miatt van-e? Lehetséges. A vörösborok és a rozék egyébként a spanyol bortermelés 56 százalékát adják – ami kicsit meg is lepett, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen magas a fehér borok aránya arrafelé.

S miután a teszt igencsak kedvet csinált hozzá, természetesen magam is megkóstoltam a pincéből egy 2007-es Mayor de Castillá-t. Szokatlan, azaz inkább ismeretlen, de finoman csábító illat áradt a pohárból, és az első korty sem jelentett csalódást. (Mert van az úgy, hogy az illat ígéretes, de a korty már nem...) Feketegyümölcsös, csokoládés, vaniliás ízhatása, érett tanninjai hosszan, lassan távoztak, és hívták maguk után a többi kortyot.

Elő a szemüveget, mert az apró betűs hátsó címkén meg kell nézni, miből is csináják ezt a bort: s lám, nem véletlenül volt ismeretlen az illat: a tinta del país szőlőfajta, még spanyolhonban sem a legelterjedtebbek közül való (a tempranillo, a garnacha és a monastrell, az igen).

A borászat öt euróért kínálja az interneten. Vagyis ez a bor is épp az az árkategória, amelyet a Test-Achat vizsgált. S még egy kategória: crianza. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy borászat vagy egy újabb szőlőfajta neve, nem. Azt jelenti: a bor legalább 24 hónapos érlelést kapott, ebből legalább 6 hónapig hordóban volt a bor.

Az ennél frissebb bor a „vino joven”,  idősebb viszont a Reserva (36 hónap érlelés, legalább 12 hónap tölgyfahordóban, illetve a Gran Reserva (60 hónap érlelés, amiből legalább 18 hónapot tölt a bor tölgyfahordóban).

Ilyen elnevezésekkel más országok borainál is találkozni, de sajnos nincs garancia arra, hogy ugyanilyen szigorúan betartott érlelésiszabályok után írják rá a „megkülönböztető jelzést” a címkére.