Még egy német kolléga is nagyot
nézett, amikor azt mondtam neki, hogy szeretek Németországban bort
vásárolni. Pedig így van, mert annyira más a kínálat, mint a
főként francia borokat áruló Belgiumban. És (jó) francia
borokat venni nem könnyű. (És nem is olcsó.)
A németeknél (leggyakoribb célpontunk
Aachenben, épp a belga határ túloldalán) az újvilági borokból
is annyira más a kínálat, hogy mindig találni érdekességeket.
És persze, időnként a német borokat is érdemes kóstolgatni.
Németország – bár elsősorban sörivókként gondolunk rájuk,
és nem is alaptalanul – Európa egyik nagy bortermelője (pontosan
a negyedik, a franciák, spanyolok és olaszok után), és kiváló
boraik vannak, gondoljunk csak a klasszikus rajnai és moseli
borvidékekre. A szőlészetet, mint tudományt pedig magas szinten
művelik, századok óta.
 |
| Traben-Trarbach, a Mosel mentén - ahol az Erben dornfelder készül (Kép: www.langguth.de) |
Főként a klíma kényszerítette rá
őket, hogy a nemesítésekkel olyan fajtákat hozzanak létre,
amelyek jobban ellenállnak a hűvösebb időjárásnak. Még a vörös
fajtákkal is eljutottak oda, hogy kifejezetten élvezetes bort
tudnak belőle készíteni. (Pedig azt gondolhatnánk, hogy a
burgundi vagy elzászi pinot noir után már nem érdemes északabbra
próbálkozni.)
 |
| Német vörösbornak is jut elismerés |
Mert volt ugye, a pinot noir egy
mutációja, a korán érő frühburgunder, amivel először
keresztezték a trollingert – ebből lett a helfensteiner. És volt
a heroldlebe, ami a kékfrankos és a portugieser gyermeke, és ebből
a kettőből (helfensteiner/heroldlebe) született az unoka, a dornfelder. Ez a második legelterjedtebb német vörös szőlőfajta.
És mit értek el ezzel a nemesítéssel? Könnyebb művelni,
termeszteni, mint a pinot noirt (ami a vékony héja miatt kényes
természetű, időjárásnak, kártevőnek nehezen áll ellent).
Jobban ellenáll a rothadásnak, mint a portugieser, a színe is
sötétebb, jellegzetesebb íze, erősebb tanninja van. Hosszabb
szárú, mint a trollinger, korábban terem, mint a kékfrankos,
ráadásul magasabb mustfokot, tehát nagyobb alkololtartalmat lehet
vele elérni, mint a nagyszülőkkel. Terméshozama is nagyobb
lehetne, de a minőségre törekvő borászok a 120 mázsa/hektárt
alaposan visszafogják.
Így lesz a dornfelder szőlőből
mély, sötétvörös színű, sűrű, testes bor, amely
visszafogott, símogató tanninokkal, és kellemes feketecseresznye
illattal hódít. Mivel a savakat rendszerint barrique-os érleléssel
lágyítják, érezhető benne a szokásos vanília és a tölgyfa
„füstje” is. Legalábbis abban a 2010-es Erben Dornfelderben,
amit a Franz Wilhelm Langguth borászat készített.
A díszcsomagolású doboz több, mint
egy éven át várta, hogy az asztalra kerüljön. Még egy 2012-es
karácsony előtti bevásárláskor került a kosárba, exkluzív
„Festtagswein”, azaz ünnepi ajánlatként, de csak most került
ki belőle a dugó. Nem tudatosan választottuk a plusz egy éves
„palackos érlelést” - de bizonyosan nem vált kárára.
Meglepően „egyben” volt a bor, kellemes, símogató, hosszú
lecsengésű italnak bizonyult.
A símogató jelző egy „tüskés”
borra akár furcsa is lehet, de nem az, mert valóban selymes a
dornfelder. Csak a neve mondja, hogy tüskés (dorn=tüske,
feld=mező), de ennek a borhoz semmi köze. A szőlőt nemesítő
szakember August Herold 1956-ban egy nagy elődről, a Weinbergben
működő szőlészeti iskola alapítójáról, Immanuel August
Ludwig Dornfeldről nevezte el az új fajtát.
A nemesítés egyébként azóta is
folytatódik. Már a dornfeldernek is vannak „leszármazottai”.
Kékfrankossal és cabernet sauvignonnal is keresztezték már,
ezekből született meg az acolon, illetve a dorsa és a doria
szőlőfajta.
