Két éves cabernet a filoxéra előtti időkből

Ellentmondásnak tűnik, de nem az. Egy 2011-es chilei  cabernet sauvignon igenis származhat a filoxéra előtti időkből. A szőlőt ott, az Andok túloldalán ugyanis megkímélte a pusztítás, és léteznek olyan ültetvények, amelyeket még a XIX. század végén telepítettek, és azóta is teremnek.

Egy ilyen bor akadt a kezembe, és megvallom, nem kis izgalommal, de több kérdéssel fogtam a kóstoláshoz. A kérdéseket most is fölteszem, mert azóta sem tudom rájuk a választ.

Mindeddig azt hallottam, hogy a kordonos művelésű szőlő úgy 30 éven át terem, a “gyalogtőkés” pedig tovább, 50-60-ig. Hát akkor hogy létezik, hogy Chilében 130-140 éves tőkék is teremnek? Méghozzá milyet! – természetesen erről is lesz szó mindjárt.

Vajon a filoxéra utáni szőlőtelepítések valóban rövidebb élettartamúak? És ennek oka az lehet, hogy az új telepítések oltványok? (Nem hosszú életű a Trabant alvázon a Mercedes karosszéria...?)

A filoxéra ellen ugyanis az a legkézenfekvőbb védekezés, hogy Amerikából származó, ellenálló fajták  gyökerére oltják rá a minőségi borszőlő fajtákat. Az észak-amerikai Noah, Othello, Elvira vagy Concord ellenáll a gyökértetveknek, de a bora nem jó, ezért kell a jobb fajtákat ráoltani. (Létezik  emellett vegyszeres védekezés is: szénkéneget juttatnak a szőlő gyökeréhez, ami elpusztítja a kártevőt. De van, ahol varangyosbékát ástak el a szőlő gyökeréhez, hogy az majd felfalja a tetveket.)

Chilének az volt a nagy szerencséje, hogy megkímélte az 1800-as évek utolsó évtizedeinek járványa, és fennmaradtak az eredeti szőlőtelepítések. Nem csupán ilyen telepek vannak persze, hiszen ez azt jelentené, hogy a filoxéra járvány után nem lettek volna újabb telepítések, márpedig voltak, szép számmal. De azok már ott is hibridizált minőségi fajták: oltványok, amelyek gyökere nem érzékeny a filoxéra esetleges jelenlétére.

Az “Andok istene” (ezt jelenti a palackon olvasható név: TUNUPA) azonban valóban a filoxéra előtti időkben telepített cabernet sauvignonból készült. Ráadásul a nevezetes Colchauga völgy legelső ültetvényéről származó szőlőből. Ez a cabernet sauvignon tehát még nem volt oltvány, cabernet sauvignon a gyökere is, a szára is, a vesszője is. Más is volt a belőle készült bor, mint bármelyik cabernet sauvignon, amit előtte kóstoltam.

Sokkal lágyabb, selymesebb tanninjai voltak, kevésbé volt savas, “férfias”, mint amire számítottam. Inkább a cabernet franc gyümöcsös simaságát idézte fel számomra. Talán a lecsengése volt rövidebb a vártnál, és abban lehet nyomára bukkani, hogy végül is egy fiatal, alig két éves borról van szó, amely hordót alig-alig látott, szinte azonnal palackba került. Ha ott maradt (volna), akkor  1-2 év érlelés után még ígéretesebb eredményt mutathatna.

Hogy különbözősége az eddig ismert cabernet sauvignonoktól valóban a szőlő korának és “másságának” köszönhető-e – talán a szakértők tudnak rá magyarázatot. Mindenesetre érdemes figyelni arra, ha valahol filoxéra előtti időkből származó szőlő borára bukkan valaki.

Nem kell feltétlenül Chiléig menni érte. Európában is maradtak – néha megmagyarázhatatlan körülmények között –olyan szőlőskertek, amelyeket megkímélt a filoxéra. Például Santorini-szigetén  Görögországban. Az assortyco nevű szőlőről mind a mai napig nem tudják, vajon a növény áll-e ellen a gyökértetveknek, vagy a sziget erősen vulkanikus talajában meg sem él a filoxéra.

Toscanában, a Montalcino-borvidéken is van egy csöpp, fél hektáros szőlő, a Lisini-birtok, amely nem tudni miért, ugyancsak megúszta. “Prefilossera” nevű borukat erről is nevezték el.

Bollinger pezsgő - fotó: Jukka, flickr

Franciaországban három kicsiny birtokon, Champagneban a pinot noirt kímélte meg a járvány. A belőle készült Bollinger  Vieilles Vignes Françaises pezsgő különlegességnek számít, mert sokkal testesebb, kiérleltebb, gazdagabb íze van, mint a cég oltványszőlőből készült italainak.

De menedéket jelent a filoxéra ellen a kvarchomokos talaj is. Provence déli részén, a Rhone-folyó torkolatánál készülnek a Vins des Sables (homoki borok), és filoxérának nyoma sincs. Nem szereti a forró, homokos, szeles vidéket...

Korai sirató

Ha a tudományban fenn kell tartani az alapkutatást, annak ellenére, hogy attól nagy felfedezések ritkán várhatók, akkor – és most használjunk nagy szavakat – a nagy borszőlő világfajták hazai termesztését sem szabad megkérdőjelezni, hiszen azok igazán alkalmasak arra, hogy lemérhessük, mit is tudnak a magyar borászok, vagy, hogy mit is teremthető a magyar szőlőskertekből.

Talán nem csak az én véleményem ez, de aki a következő sorokat írta, az a „másként gondolkodók” táborába tartozik:  „A rendszerváltás sztárjainak bealkonyult. A cabernet sauvignonok lesüllyedtek a középkategóriába, vagy bikavérekbe és jelöletlen házasítások nyelték el őket.”

Lehet, hogy vannak Magyarországon olyan cabernet sauvignonok, amelyeknek bealkonyult. Talán olyanok is vannak, amelyek akár még a középkategória alá is süllyedtek, és ezért „jelöletlen házasításokba” dugják el őket, de az is tény, hogy olyan kiváló cabernetek is vannak, amelyek a világ nagyjaival is felveszik a versenyt. Tehát, ha valaki a középkategóriába süllyedt cabernetekkel támasztja alá azt az érvet, hogy nem szabad ezzel a fajtával foglalkozni, inkább a jellegzetes, magyar fajtával, például kadarkával kell meghódítani a világot, az a sokkal nehezebb, járatlan utat választja. Ráadásul indokolatlanul. Mert ameddig olyan caberneteket lehet kóstolni Magyarországon, mint amelyekhez szerencsém volt, addig korai lenne ezt a fajtát elsiratni. Arról nem is beszélve, hogy a világ, amely alig-alig tud arról, hogy a tokajin kívül is van nálunk bor, még egy ismeretlen fajtát is be kellene fogadjon.  De sajnos valószínűleg inkább lemondana arról, hogy azt a furcsa nevű magyar bort megvásárolja.

S akkor vissza a cabernet sauvignonokhoz, amelyekhez valóban nagy szerencsém volt. Mert úgy kaptam mindet, barátoktól, ismerősöktől, és óvtam, őrizgettem őket, hogy méltó alkalom legyen kóstolásukra.

Négyen voltak, négy különböző vidékről, ez már önmagában izgalmassá tette a várakozást: Mátraalja, Hajós, Szekszárd, Villány. És volt még valami, ami különösen érdekelt: volt köztük egy borász, aki a négyből két helyen is készít bort cabernet sauvignonból (igen, Koch Csaba az), s furdalta az oldalamat, hogy ugyanaz a szőlő, ugyanaz a szaktudás a két különböző vidéken, Hajóson és Villányban mit eredményezett? Kiderült később: ég és föld, vagy ha pontos akarok lenni „ég és menny” a két bor!

Szőke Mátyás gyöngyöstarjáni cabernetjével kezdem. Azért, mert ha nem ezzel kezdeném, nem tudnék róla elég jót mondani. A többihez képest.

A Cabernet (ahogy a címkéjén szerepel) kellemes, de semmi különleges. A 2008-as évjáratot kósoltam, amelynek legnagyobb erénye, hogy olyan, mintha egy valamivel az átlag fölötti francia bort inna az ember – de ez a hátránya is. A franciák nem nagyon törődnek azzal, hogy lágyítsanak egy kicsit a cabernet sauvignon tanninjain – beérik a nagy tölgyfahordós érleléssel, aztán pár év után rábízzák a palackra, hogy abban alakuljon ki valami. A végeredmény nem tucattermék, de nem is borzong bele az ember.

A Koch 2007-es Hajós-Bajai  Cabernet Sauvignon barrique-olt változatába már majdnem. Erre már felkapja a fejét az ember. Borversenyen zsűritag legyen a talpán az, aki ki bírja önteni a vödörbe a maradékot, ahelyett, hogy meginná.

De ha utána a Ferenczi Szőlőbirtok 2008-as cabernet sauvignonját bontja fel, akkor még fokozni tudja az élményt. Azt mondja a címke:  a 2008-as  szüret különlegesen alkalmas volt arra, hogy hosszan hagyják fenn a tőkén a szőlőt (szép napos száraz ősz lehetett) – ettől van a magas alkoholtartalom és a gazdag gyümölcsös ízek, a korral pedig a letisztult aromák is hozzáadódtak a palack tartalmához. Nekem nagy élmény volt ezt a szekszárdi stílust megtapasztalni.

A negyedik „sebesség”, a csúcsfokozat azonban mindenképpen a Vin-Art Pincészet 2007-es prémium Cabernet Sauvignonja, amely kis tölgyfahordós, azaz barrique-olt érlelés után kerül a palackba. Ettől kapta füstös, vaniliás, csokoládés aromáját. Az első kortyoktól a „visszakóstolásig” csupa élvezet. Ebben is meghatározó szerepe van Koch Csabának, aki talán ebben a borban érte el borászati munkásságának (eddigi) csúcspontját. (Ha valaki mégis tudna jobbat, azonnal mondja meg, mert feltétlenül ellenőrizném az állítás igazságát. )

Szóval, ezek a borok jelentették a bizonyságát számomra annak, hogy maradt még hely a magyar szőlőskertekben a cabernet sauvignon számára. Ameddig ilyen borok készülnek nálunk ebből  világszerte népszerű (és méltán népszerű) fajtából, addig nem kellene elsiratni, sőt eltemetni a magyar caberneteket.

Mert szerintem az lenne az optimális forgatókönyv, ha a világ – mert a cabernet számára ismerősen cseng – mondjuk, megkedvelné a bor K-O-C-H betűkkel jelzett változatát. Aztán, amikor ez a négy betű már márkavédjeggyé vált számára, szívesen megkóstolná az összes többi borát. A hungaricumnak számító cserszegijét is. Fordítva sokkal nehezebben menne a dolog...