Szinte kiböki az
ember szemét az elnevezés, mégis a meglepetés erejével hatott, amikor olvastam,
hogy a zöldszilváni Erdélyből származó szőlőfajta. Hát persze, Transsylvania és
sylvaner! (Ennél kisebb etimológiai hasonlóságért is kiáltottak már ki
évezredes rokonságot távoli népek között...)
De ez esetben
valóban nyomon követhető a sylvaner (a németeknél silvaner) útja: a harmincéves
háború utánról (1659-ből) megvannak a feljegyzések arról, hogy Ausztriából
telepítették a fajtát Frankhonba (ők nem a franciák, hanem a frankok,
Németország középső és nyugati részén). A németek meg is ünnepelték a szilváni
350 éves "születésnapját" 2009-ben. A korabeli történetírókat persze
megróhatjuk azért, amiért nem tudták, hogy Erdélyország csak közvetve, vagy még
úgy sem tartozott az osztrák császári korona alá, ők nagyvonalúan átsiklottak
ezen.
Az egykor népszerű hazai fehér fröccs "alapanyag" |
A zöldszilváni
idővel a legnagyobb területen művelt szőlőfajta lett Németországban, ami nem
kis szó, hiszen a rajnai rizlingen is túltett - egészen a hetvenes évekig. De
akkor sem a rizling vette vissza a vezető szerepet, hanem az időközben elsöprő
népszerűséget szerző Müller-Thurgau. A rejtélyes név valójában a
rizlingszilváni, de a németek ezen a néven ismerik. Hermann Müller a svájci
Thurgau kantonban 1882-ben keresztezte a rizlinget és a zöldszilvánit, ebből
lett a rizlingszilváni, a németeknél Müller-Thurgau vagy máshol rivaner (a ri-zling+sil-vaner mozaikszó segítségével).
Apró tévedés,
hogy Hermann Müller silvanerjéről utóbb, DNS-vizsgálatok segítségével kiderült,
hogy nem is szilváni volt, hanem egy "madelaine royal" nevű
szőlőfajta. Korábban gondolták saszlának (chasselas) is, de az elemzések
egyértelművé tették a származását.
Most pedig
fejtsük meg, miért is lett annyira népszerű ez a két fajta Németországban.
Miért lett a legelterjedtebb szőlő előbb a zöldszilváni, majd a
rizlingszilváni? Egyrészt, mert könnyen művelhető, a klímához,
talajviszonyokhoz jól alkalmazkodó, bő hozamú fajta, másrészt a rivaner korán
érik, és alacsony savtartalma miatt kifejezetten alkalmas volt a németek
körében igen divatos, gyümölcsös, édeskés fehérborok készítésére. Arról nem is
beszélve, hogy gazdák előtt jobbára két lehetőség állt: cukorrépát
termesztenek, vagy szőlőt. Márpedig a szőlőnek jóval nagyobb volt a
jövedelmezősége, ezért terjedt rohamosan a népszerű fehér szőlők termőterülete.
Egy díjazott elzászi sylvaner |
Aztán jött az
1979-es kemény tél, amikor a fagynak kevésbé ellenálló keresztezett fajta
megszenvedte a tartós hideget - a régi rizlingültetvények viszont nem. Az volt
a fordulópont, attól kezdve mind a sylvaner, mind a Müller-Thurgau népszerűsége
visszaesett. A rizlingszilváni ma már csak a harmadik a rizling és a pinot noir
után, a silvaner pedig még hátrább van a sorban.
A határ
túloldalán, Elzászban (franciásan: Alsace), ahol ugyancsak nagy becsben vannak
a fehérborok (vörösből csupán a pinot
noir engedélyezett), szintén megtalálható a zöldszilváni, a sylvaner. Igaz, a
borrégióban nagy bort (grand cru-t) csak egyetlenegy térségben készíthetnek
belőle, ott is csak 2006 óta, ami azért jelez valamit.
A négy
hagyományos fajta: a gewürtztraminer (fűszeres tramini), rizling, muskotály és
a szürkebarát (pinot gris) bárhol Elzászban, bármilyen kombinációban, arányban,
házasításban, szolgálhat nagy borok alapjául, a zöldszilváni viszont csak
egyedül Zotzenberg vidékén, ahol viszont a muskotályt kiveszik ebből a
sorból. Szilvániból egyedül is készülhet
"Sylvaner Grand Cru", de ezt a márkajelzést nem szabad ráírni a
címkére, csak annyit, hogy "Zotzenberg Sylvaner". A borvidéknek kijár
ennyi, hogy megnevezhesse magát, a nagy borok marketingelőnyét viszont már nem
kapja meg. De ha tudjuk, hogy mit is takar a címke, elégedettebben élvezhetjük
egy könnyed, friss, gyümölcsös szilváni ízét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése