Cégérhiány

Mint tudjuk, a jó bornak is kell. Tehát kell a magyar bornak is: merthogy jó bor a magyar. Ha tehát keveset látunk belőle, legalábbis a kontinens nyugati felén, akkor annak az az oka, hogy keveset tűzzük a cégérre? Ezért tudnak róla keveset? Talán nem is sejtik, hogy a magyar bor jó? A nagy többségre bizonyára ez a sommás megállapítás is igaz, a borkedvelők, borszakértők pedig a vinotékákban  felkutathatnak annyit, amennyi az ő igényeiket kielégíti.  

 

Meggyőződésem azonban, hogy Európa egyik nagy bortermelőjének (mert ezek vagyunk!) jóval ismertebbnek kellene lennie, az átlagemberek körében is.  A francia-olasz-spanyol hegemónia megtörhetetlen, előnyük behozhatatlan, de az utánuk következő Németország, Portugália, Románia, Görögország és mi közöttünk (mégha a németek mennyiségileg háromszor annyit is állítanak elő, mint mi) már rengeteget számít a marketing, a reklám, a PR. A cégér.

Volt módomban megkérdezni a magyar borok legnagyobb belgiumi forgalmazóját, hogy szerinte hogyan lehetne ismertebbé tenni a magyar borokat külföldön? A válasz egyszerű volt: nagy akciókkal, nagy szupermarketekben, nagy mennyiséggel teríteni kell egy-egy ország piacát. De a válaszban benne is van a gond: a magyar borok, borászatok jók, igényes, jó minőségű, sőt néha kiváló borokat készítenek, de nem elég mennyiséget ahhoz, hogy egy ilyen akciót el tudjanak látni több tízezer palackkal, és ezzel a borkedvelő közönségen kívül szélesebb körben is ismertté, keresetté váljanak.

Travel Expo Brüsszelben - kóstoló a Magyar Turizmus Zrt. standjánál

 Van persze kivétel, mert a tokaji több szupermarket polcain is ott található, és a tokaji olyan mint Puskás a focisták között, mindenki bólogat, ha a nevét hallja, hát persze, tudják, ismerik. (De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a francia tulajdonú nagy szupermarketek azt az egy tokajit árulják, amelynek tulajdonosai között franciák is vannak...)

A másik igazság a magyar borokkal kapcsolatban – a forgalmazó szerint – hogy kicsit túlértékeltek. Vagyis jók, de azért drágák. És itt válik fontossá az, hogy a magyar borról tudnia kell a vásárlónak, hogy van, hogy létezik, hogy jó. Mert ha nem tudja, akkor nem hajlandó megadni azt, amit megér.  A fogyasztó ugyanis nagy úr: ott van előtte a polcon ugyanebben az árban (sőt kevesebbért is!!) az ausztrál, a chilei, az argentin, a dél-afrikai bor, amelyről tudja, hogy létezik, hogy jó – és csak a vállalkozóbb kedvűek veszik meg helyette a számukra ismeretlen magyart. Ha egyáltalán találnak belőle.

Tehát ameddig nem ismerik, addig nem keresik. Ameddig nem keresik, addig a polcokon nem lesz ott, és ameddig a polcokon nincs, addig a borászok nyakán marad.

Gál Helga sommeliere borbemutatója Brüsszelben

 A magyar borok megismertetésének persze nem egyetlen módja a közvetlen reklám:  az uniós elnökség idején volt lehetőség arra is, hogy a magas szintű rendezvényeken a legjobb magyar borokból szolgáljanak fel. Számos magyar vonatkozású külföldi rendezvényen pedig népszerű programpont a borkóstoló – de mindez csak néhány csepp az európai bortengerben.

Valami másra lenne szükség – ha azt akarjuk, hogy a magyar bor a jelenleginél ismertebb legyen, és egy borhatalomhoz méltó (mert az vagyunk!) helyet foglaljon el az üzletek polcain. S a jó példát hadd vegyem a bolgároktól. Bolgár bor ugyanis mindig van a nagy üzletláncokban. Egy-kétféle: cabernet sauvignon, chardonnay, a világszerte ismert fajták. Olcsó mindkettő, de arra jó, hogy aki bort keres, látja, hogy ott van a polcon a bolgár bor is. Jelen van. S ha legközelebb már nem a megszokott Domaine Boyer címkés, 3 eurós olcsó bor lesz ott, hanem valami jobb, lehet, hogy azt próbálja ki, hiszen hozzászokott már, hogy a bolgár bor van, létezik, és ha ez most valami jobb, akkor miért ne kóstoljuk meg.

Egy-egy palack - mutatóba

 Mi ezt az első lépést hagyjuk ki. Nem mutatjuk meg, nagyobb mennyiséggel, hogy a magyar bor itt van az európai piacon. Csak mutatóba odatesznek tőlünk egy-egy palackot a polcra. Az persze lehet sokkal jobb, mint az a bolgár, csak nem derül ki a vásárló számára.

Ha egyszer mégis valamely magyar borászat, vagy több borászat összefogva, közös marketing akcióval nagyobb mennyiséget terítene nyugati piacokon, tegyék meg, hogy nem a külföldi számára érthetetlen fantázianevű címkét ragasztanak a palackra. Volt ugyanis ilyen próbálkozás. „Dunavár” néven árultak egy Szekszárdon palackozott egri bort (vagy Egerben palackozott szekszárdit), de nem csoda, hogy nem aratott sikert: elkeserítően savanyú lőre volt, ami nem nagyon alapozhatta meg a jó magyar borok népszerűségét.