III. Napóleon

Nem tudtam, hogy mennyit köszönhetnek a borivók III. Napóleonnak! És az 1855-ös párizsi világkiállításnak.

Történt ugyanis, hogy a nem túl nagyra tartott császár elrendelte: a kiállítandó bordeaux-i borokat kategorizálni kell, hogy eligazodhassanak köztük a látogatók. A borkereskedő szakma végül a borászatok (château-k) akkori  rangja és a piaci árak alapján állította össze a listát, amit azóta alig-alig változtatott meg az idő.

Ez az úgynevezett Grands Crus Classés lista, amely öt kategóriába sorolja a borokat. Egy kivétellel akkor csak Médoc megye borai kerültek bele, Graves-ból csupán egy – ez van legközelebb egyébként Bordeaux városához. A birtokok egy része az óceántól valamivel távolabb van, még a Garonne folyó partján, a többi a Garonne és a Dordogne összefolyásából keletkező Gironde mellett, ugyancsak a bal parton.

A kategóriák nevével azért érdemes megismerkedni, mert ezt lehet olvasni a címkén:   

Premiers Crus, Seconds Crus, Troisièmes Crus, Quatrièmes Crus, Cinquièmes Crus 

(első számú terméstől – egészen az ötödik számú termésig) – ezek mind vörösborok.

A listakészítés idején, 1855-ben a fehérborok jelentősége a franciáknál nem volt túl nagy, de azért egy borvidék, Sauternes édesebb borait felvették a listára, hasonló kategorizálásban: Premiers Crus, Seconds Crus, bár van egy szuperkategória is egyetlen borászat számára: Première Cru Superieur. 

Beszédes, hogy egyes számban van, tehát ide más nem kerülhet. Egyedül a Châteu d’Yquem használhatja ezt a megjelölést. Meg is kérheti az árát: „akciósan” látható (nem tudom meddig?) egy palack 265 euróért.

Megjegyzem, a bolt sem írja pontosan a bor megnevezését, mert 1ère Grand Cru Classé Superieur-t tüntetnek föl, holott Premier Cru Superieur lenne a helyes, ha igaz, amit a hivatalos honlap ír.

Az 1855-ös osztályozás több, mint másfél évszázad alatt alig változott. Érthető: a minősítés az ár alapja, és egyik borászat sem érdekelt abban, hogy veszítsen pozíciójából. Minden változtatási szándék ugyanis kockázat lenne: nem csak feljebb, hanem lejjebb is lehetne kerülni – akkor pedig inkább minden maradjon a régiben. A csúcson óriási pénzeket adnak meg egy palackért (diszkont áron majdnem 1400 eurót!!), de az „ötödik vonal”, egy Cinquième Cru ára is többszöröse lehet az ilyen minősítéssel nem rendelkező boroknak. (Függetlenül a tartalmától – ezért gyűlölik a nagy borászatok  a vakteszteket, amikor a bíráló nem tudja, hogy mit iszik, és csak az érzékszerveire hagyatkozik. És esetleg egy névtelen bort jobbnak minősít az övéknél. Annál ugyanis  alig lehet nagyobb presztízsveszteség...)

Saint-Emilion főtere

Akiket anno 1855-ben nem minősítettek, persze létrehozták maguknak a saját minősítési rendszerüket, így ha minden bordeaux-i címkét érteni akarunk, akkor legalább öt kategorizálási módozatot ismernünk kell. Graves megyében Cru Classé besorolást adnak a borászatoknak, Saint-Emilionban Première Grand Cru Classé (13 borászat van ilyen, kettőnek még egy „A” megjelölés is kijár), vagy  Grand Cru Classé (55 borászat) megkülönböztető jelzés olvasható a legjobb borokon. Az „egyszerű” Saint-Emilion Grand Cru feliratot állítólag még vagy 200-an használhatják, de már ez is kiemeli a borokat az átlagból. Saint-Emilionban egyébként rendszeresen „karbantartják” a minősítést, egy borászatnak tíz év alatt legalább hétszer meg kell felelnie a követelményeknek, különben elveszíti a jogot a minősítő jelzésre.

Szőlőskert Saint-Emilionban

S hogy mi van Médocban azokkal a borászatokkal, amelyek kimaradtak az 1855-ös rendszerből? Ők is kitaláltak maguknak valamit: az ő boraikon lehet olvasni, hogy „Cru Bourgeois”. Az ilyen borok készítői eredetileg nem bortermelők voltak, hanem tulajdonosok, borászataikban alkalmazottak csinálták a bort, ezért az elnevezés, hogy „a polgárok termése”. Ezt a történelmi elnevezést kezdék el használni 1932-ben, de a háború után és a nagy 1956-os fagyokat követően 444 „Cru Bourgeois” helyett ma már csak 94 ilyen borgazdaság van.

Bonyolult? Igen. És ezek csak a bordeaux-i borok. Onnan sem mindegyik kategória.

De gondoljuk csak el: könnyebb helyzetben van az a külföldi, aki azt látja egy palackon: tokaji? És lát még a címkére ráírva 3-4-5 puttonyost, fordítóst, furmintot, muskotályt, hárslevelűt, sok-sok borászatot. Vajon a külföldi eligazodik? Aligha. A minőségi borfogyasztáshoz – tájékozódni kell. Különben ott tartunk, mint a repülőn, amikor a stewardess megkérdezi, mit parancsol? Mire a válasz: bort kérek. (Jó esetben vörös bort, vagy fehér bort a válasz.) Hogy milyet, az mindegy. És ilyen  a borfogyasztók 80 (!) százaléka.