CHARDONNAY

Az egyik legismertebb fehérbor a világon. Az egyik legelterjedtebb fehér szőlőfajta. És egy francia falucska, amiről a nevét kapta.  Csöndes hely.  Legalábbis az volt nyáron, amikor arra jártunk, de ősszel, a szüret idején biztosan nagyobb a nyüzsgés. 

Kedves kisvendéglő áll a falu egyik útkereszteződésében. A hangulatos helyet egy angol házaspár vezeti. Nem furcsa? Valaha az angol konyha arról volt híres, hogy ehetetlen. Persze az még Jaimie Oliver és Nigella Lawson előtt volt. Azóta ők az egész világ számára ismertté tették azt, ami korábban szinte nem is létezett. Jó, nem az angol konyhát (beszél valaki „new kitchen”-ről? nouvelle cuisine-ről már annál inkább...), hanem valójában önmagukat, akik az egész világból megfilmesítették a legjobb finomságokat. Jacques Chirac volt francia elnök is állítólag egyszer (méghozzá a britek uniós elnöksége idején, amikor mindenki, mostanság mi is, a gasztronómiáját is be akarja vetni az országimázs fejlesztése érdekében) azt mondta, hogy az angolok egy valamit adtak a világ konyhaművészetének:  a kergemarhakórt!

Szóval, meglepődve vettük tudomásul, hogy Chardonnayban egy kisvendéglő teraszán nem a francia, hanem az angol nyelv kellett a boldoguláshoz. Az ebédhez természetesen – mindegy mi  volt a tányéron – igazi chardonnay dukált, hűvösen, illatosan. A napernyő alatti forróságban.

Pár kilométerre laktunk, egy szőlősgazda házában, Ozenay mellett. Hangulatos chateau állt a vigneron háza mellett, egy kis borászat központja, címkére kívánkozó toronnyal. (www.demessey.com) Nem csoda, hogy a saját borukat kínálták, a forróságban, érkezés után jól is esett a behűtött palack.

A magyarul fantáziátlannak hangzó fizetővendéglátással szemben a francia vidék „chambre d’hote”-jai a legjobb szálláshelyek. Ez is az volt. A középkorból megmentett épületben hangulatos, régi bútorok között, óriási kandalló mellett aludtunk. Reggel egy felduzzasztott kis patak partján – a túloldalon a dús fűben legelésző tehenek, körülöttünk kacsák és cicák – igazi francia reggeli. Mondhatnám svédasztal, de ez a szó szállodába való, ide jobban illik, hogy buffet – ami végülis ugyanazt jelenti. A leghihetetlenebb a vastag, barnára sült héjú kenyér volt, aminek a belseje szinte kalácsszerűen puha maradt. Sajnos, én csak a szememmel kóstoltam, lisztérzékenyként a magam gluténmentes kenyerét rágcsáltam nem túl nagy lelkesedéssel.

Kezdetben haragudtam a lisztérzékenységemre, pontosabban bosszantott, hogy mennyi jóból marad ki az ember – kenyerek, sörök, whiskyk, édességek -, de ma már nem bánom. Ennek köszönhetően jegyeztem el magam mindinkább a borokkal, és a különböző szőlő- és borfajták, a borvidékek, a különböző országok borai kezdtek mind jobban érdekelni. Nekem egyszerű dolog ajándékot venni, egy palack jó bor is megteszi, de a barátok fantáziája – és a borkedvelőkre építő ajándékipar is kimeríthetetlen. Kaptam már borkóstoló társasjátékot, borpince nyilvántartó számítógépes programot – hogy a dugóhúzókészleteket ne is említsem.

Játékot magam is szoktam kitalálni, amikor összejövünk barátokkal, és mindig a bor van a középpontban. Szinte hagyomány, hogy nálunk nem „csak úgy” borozgatunk, hanem valami cél is van előttünk. Egyszer épp a chardonnay volt a játékunk. Heteken át gyűjtöttem különböző országokból származó palackokat. A leghihetetlenebb egy Moldovából való chardonnay volt – egyik barátunk uniós szakértőként utazott oda, és hozott egy üveggel. Nos, 5-6 üveg különböző chardonnayról kellett kitalálni, hogy melyik országból való. Az országokat táblázatba írtam, az üvegeket beszámoztam, és mindenki töltött, kóstolt, saccolt. Igencsak jó hangulatunk lett a végére, mert annyian voltunk, hogy mindenkinek majd egy teljes üveg jutott. És egyikünk még így is eltalálta az összes palackot! 

Most visszagondolva a pár évvel ezelőtti játékra, egy súlyos hibát elkövettem: ha volt is az üvegek között egy francia chardonnay, nem a Bourgogne melletti Chardonnayból származott, hanem egy másik borvidékről. Talán ezért is zarándokoltunk el később Chardonnayba, hogy ezt a hibát levezekelhessem.