A király bora

XIV. Lajos óta tudjuk, hogy “a királyok bora, a borok királya” - a tokaji. 1703-ban a francia király e szavakkal illette a Rákóczitól kapott, és a fejedelem tokaji birtokáról származó italt. Később, a Napkirály dédunokája, XV. Lajos ugyaneképp ajánlotta a tokajit kedvenc szeretőjének Madame Pompadournak. A “Vinum regum, rex vinorum” mondás (franciául: Le roi des vins, vin des rois) számunkra csak a tokajit jelölheti. Pedig nem csak arra használatos – de erről később.



Fülöp belga király (jobbról) és Andrzej Duda lengyel elnök (balról) koccint a fogadáson
(Fotó: Andrzej Duda Facebook oldaláról)

Előbb a belgák királyáról, Fülöpről, aki október közepén tett hivatalos látogatást Varsóban, ahol Andrzej Duda lengyel elnök vendége volt, és a sajtó szóvátette, hogy a díszvacsorán a királyt egy mindössze 12 eurós francia borral kínálták, majd arról elmélkedett, vajon megfelel-e az udvari etikettnek a felszolgált bor, vagy sem?

Vihar a pohárban: a Tauzinat-l'Hermitage
Fotó: wine-searcher.com

Miután a protokoll vagy az etikett az árról szemérmesen hallgat, a Le Soir bormagazinjának, a LevinsduSoir-nak a szakírója, Eric Boschman is főképp a bort, a 2011-es Saint-Emilioni Tauzinat-l’Hermitage grand cru-t minősíti.

“Nem mondhatok semmi rosszat erről a borról” - mondta a szakértő. - “Finom, jól fogyasztható, az árához képest kifejezetten az. Nem hivalkodó, bár kétségtelen, hogy nem olyan alkalomról van szó, amikor a régi barátokkal egy este kinyitunk egy bort, hanem egy ünnepélyes díszvacsoráról a belga királyi párral” - idézi Eric Boschmant a LevinsduSoir. - “Az is tény, hogy egy ilyen illusztris társaságnak nehéz lehet a kedvére tenni. Lehet, hogy a résztvevőket nem is érdekli a bor... De ha végig gondoljuk, amikor egy baráti ország királyát és királynőjét látjuk vendégül, valahogy mégiscsak meg akarjuk adni a rangját.”

Vagyis, kimondva-kimondatlanul, a borszakértő azt érzékelteti, hogy egy királyi pár számára ennél a bornál valami rangosabbat illett volna felszolgálni. Talán igaz: egyrészt a Tauzinat-l'Hermitage borászatnak is van ugyanebből a borból jobb évjárata (nevezetesen a 2010-es, azt 90 pontra is értékelték, míg a felszolgált bor 86-os). Vagy a borvidékről, Saint-Emilionból is lehetett volna jobb besorolású, vagyis rangosabb bort választani: nem grand cru-t, hanem grand cru classét, vagy talán premiere grand cru classét – bár ez a kategória már palackonként több száz eurót is kóstálhat (pl. a Cheval Blanc, az Angelus vagy az Ausone).

A lengyelek választása azt a dilemmát veti fel – nem először -, hogy csak a drága bor lehet-e jó, vagy bele kell törődni abba, hogy a közepes vagy az olcsó árkategóriában is vannak kellemesen fogyasztható borok? (Az örökzöld kérdés egyébként eleve butaság, hiszen természetesen nem az árától lesz jó a bor...)

Ha az “alattvalók” legtöbbje még a 12 eurót sem fizeti ki egy üveg borért, akkor talán az sem felségsértés, ha az uralkodó is egyszer-egyszer olyasmit iszik, ami a közönséges polgár asztalán is előfordul. Márpedig – ahogy a belga szakértők is elismerték – még a lengyeleknél nagyobb és igényesebb borfogyasztó hírében álló belgák is megfelelőnek tartanak ünnepi alkalomra egy 12-15 eurós bort, ezért aztán a lengyel protokollt sem bírálhatják túlságosan. (A lengyel borfogyasztás egyébként mindössze 3 liter/fő/év, míg a franciák 44 litert is megisznak évente.)

Ennyit röviden a “belga király boráról”, és kanyarodjuk vissza a “borok királyához”.

Mi magyarok a tokaji miatt annyit emlegetjük ezt a mondást (A királyok bora, a borok királya), hogy azt hihetnénk: csak a mienk. Pedig nem. Sajnos, mert nagyon jót tenne, még a világszerte ismert tokajinak is, ha lenne egy ilyen saját szlogenje, jelmondata. S hogy miért nem csak a miénk? Mert más is használja.



"A borok királya, a királyok bora" - ez is. A mondás
a korona alatt a címkén is ott van

Például a Chateau Gruaud Larose, ami nem egy jelentéktelen borászat Saint-Julienben, Bordeauxban. Az 1855-ös bordeaux-i klasszifikáció szerint a második vonal (Deuxieme Cru) 15 bora közül az egyik. Ez azt jelenti, hogy - az öt első vonalbeli (Premiere Cru) bort is beleszámítva - a húsz legrangosabbnak mondott bordeaux-i borászat egyike. 1812-ben, amikor egy árverésen megszerezte a borászat részleges tulajdonjogát az egyik bordeaux-i kereskedő, Jean-August Sarget, állítólag ő mondta először a borukról, hogy amit ők készítenek, az a “borok királya és a királyok bora”. A mondat a címkén is olvasható.

Lehet-e osztozni egy reklámszlogenen? Természetesen nem. Illetve nem szokás. Akkor mi legyen? Pereljük el a “Le vin des rois, rois des vins” mondatot az egyik legrangosabb francia borászattól? Történelmileg talán igazolható lenne, hogy a tokaji kapcsán korábban volt használatos a kifejezés, de egy ilyen pernek meglenne az ára. Annak pedig a jogászok lennének a megmondhatói, hogy megnyerhető lenne-e egyáltalán egy ilyen kereset, ha a tokaji jogi úton magának követelné a reklámszlogent. Nem lenne egyszerű eset...

Egyelőre azonban nincs szó arról, hogy az évszázados mondás bármelyik használója, a Chateau Gruaud Larose vagy Tokaj kizárólagosságra törekedne. Szép csöndben mindkettő magáénak érzi és hirdeti, hogy az övé a királyok bora, a borok királya. Végülis, meg is tehetik, hiszen a bordeaux-i vörös és a desszertborként hódító tokaji nem vetélytársai egymásnak.