Nem csak a bor

Olaszország és a bor. E kettő hallatán nem feltétlenül Szicíliára gondol az ember. Pedig bor ott is van, de kétségtelenül nem versenyezhet Toscanával. Enna városában, ahonnan hihetetlen panoráma tárul a sziget belsejére, nem is szicíliai bort hoztak a vendéglőben, hanem montepulcanoit, amikor vöröset kértem.

Szicília középpontja. Enna városából nyugat felé ez tárult elénk

De addig el kellett jutni, és a brüsszeli 17 fokos júliusból érkezve inkább a jól hűtött fehéreket pártoltam, amig a 30 fokos szicíliai napfényt sikerült megszokni. Nem volt nehéz.

Egy pohár száraz fehéret kértem a legendás, ódon teraszon Savocában is. A taorminai tengerparttól negyedórányira egy szikla csúcsára építették a néhány tucatnyi házból álló kis falut, ahonnan látszanak a szomszédos hegyek, a tenger és az olasz csizma orra is. 

Túl a tengeren ott az olasz csizma orra

Savocát mégsem ez tette nevezetessé, hanem „Il Padrino”. Azaz a Keresztapa. Itt forgatták a világhírű film néhány jelenetét, és – egyébként véletlenül – épp abba a kiskocsmába tértünk be, ahol Michael Corleone (Al Pacino) és társai is ültek valamikor a teraszon.

Savoca nevezetessége: a filmben is látott kocsma

Kötelezően a Keresztapa zenéje szólt a hangszórókból, ami a vendég számára természetes, a helybéliek és a személyzet viszont rettentően unhatja. Ezért is váltja az ismert melódiákat néha egy kis csendes dzsessz a kínálatban. 

Coppola krómlemezből alkotott sziluettje a forgatásra emlékeztet

A belső helyiségek azóta múzeummá változtak, a film hivatalos stábfotóiból, plakátjaiból rögtönzött állandó kiállítás látható. Az egykor díszletként használt székeken vendégek fényképezkednek. Volt aki maga hozott egy kétcsövű puskát, hogy Al Pacinoként pózolhasson a küszöbön.

Egy pohár hűvös fehér bor. Talán Il Padrino-t várja?

Taorminába visszafelé, a kanyargós úton fel-feltűnik az Etna hatalmas tömbje. A vulkán lejtőin a leírások szerint megterem a szőlő is. Tudjuk, hogy a vulkanikus talajon neves borvidékek vannak Magyarországon is: Tokaj vagy a Mátra is jó példa erre. De az Etna oldalában egyetlen tábla szőlőt sem láttam. Bár lehet, hogy bennem van a hiba. Talán túl közel kerestem. A fő kráter körül ugyanis, mintegy tíz kilométeres sugárban szinte mindent a korábbi kitörések kiszáradt, fekete lávafolyama borít.

Az Etna tekintélyt parancsoló tömbje Taorminából

Mert az Etna rendkívül aktív. 2011-ben is több nagyobb kitörése volt már. Településeket ugyan nem veszélyeztetett, de a hegyi vezetők jól ismerik, melyik a csúcs alatt a januári vagy a májusi, részben már megkövült lávafolyam. Az oldalkráterek közül egy-egy békésen füstölög, turisták százai sétálják körül a fantasztikus látványt minden nap. A májusi kitörés kihűlt lávahamuját meg lehet kaparni, és még mindig meleg van alatta. Másutt a hamu (ami leginkább a kokszhoz hasonlítható) alatt a júliusi melegben (a csúcs alatt 2700 m magasan 20 fok lehetett) a januári hó is tartotta még magát.

Turisták százai sétálnak a békésen füstölgő oldalkráter körül minden nap

Ki tudja hány ezer év kell tehát ahhoz, hogy a kihűlt lávából termőtalaj legyen...

Már a sziget túloldalán, biztonságos 300 kilométeres távolságban voltunk, amikor az esti olasz híradóban az Etnát mutatták. Július 30-án éjjel ismét kitört a főkráter. Többszáz méter magasan lövellte az égbe a „parazsat” Európa legnagyobb vulkánja. 

Félelmetes volt elgondolni, hogy a forrongó magma akkor is a felszínre törhetett volna, amikor két nappal azelőtt mi is ott voltunk a csúcstól pár száz méterre. Akkor, amikor a visszaútra beszálltunk a négykerék-meghajtású Unimoog-okba, gondoltam is rá magamban: „megúsztuk!”  Meg arra is, hogy túlzás így aggódni.

A kitörés képeit nézve már úgy éreztem, nem is volt alaptalan az aggodalom. Iszonyú pusztításra lehet képes a vulkán, és el nem tudom képzelni, hogy van-e ellene védekezés? A híradós tudósítás után éppen ezért megkönnyebbülten engedélyeztünk magunknak egy pohár Nero d’Avolát, hogy koccintsunk a „szerencsés megmenekülésre”.