Sexy boy!

A lány hosszú szőke haja lobogott a szélben, ahogy suhant lefelé a sípályán. „Sexy boy! Sexy boy!” – kiáltotta többször, miközben három száguldó srácot próbált utolérni. Mindhárman csupán egy szál alsónadrágban és persze síbakancsban, síléccel voltak, és látszólag menekültek az őket üldöző szőkeség elől.

Jópofa, megrendezett jelenet volt, az áprilisi síelők megmosolyogtatására a francia Alpokban, csaknem 3000 méter magasan, ahol még megmaradt a hó a hivatalos szezon utolsó előtti hetén is.

A távolban középen a Mont Blanc csúcsa

A fiúk egyáltalán nem fáztak, és az sem nagyon zavarhatta őket, hogy az egyikük bukott, és félpucéran kényszerült meghempergőzni a hóban. A levegő ugyanis több, mint 20 (!) fokos volt és tűzött a nap. Az átfagyott síelők átmelegítését szolgáló „vin chaud”, azaz a forralt bor már szinte teljesen hiányzott is a pályák melletti sok-sok „chalet” kínálatából. 

Savoya: a szőlő itt is megterem

Gyakran elgondolkodom azon, hogy a 170 millió hektoliter fölötti európai bortermelésből vajon mennyi fogy el így, forralt borként? Hiszen abban nem nagyon szokás kételkedni, hogy cukorral és fűszerekkel feljavítva, vízzel jelentősen felhígítva nem a legjobb borokat kínálják... De legalább így kelendővé tehetők azok a borok, amelyeket például Savoie-ban, a francia Alpok magasabb fekvésű szőlőiben készítenek.

Mert bor természetesen itt is van, és szokásomhoz híven igyekeztem egy pár helyi készítésű palackkal kipróbálni, vajon szívesen fogyasztanám-e rendszeresen is a tartalmukat. A család általában lebeszélne erről a szokásomról, s ha hallgatnék rájuk, megkímélném magunkat a csalódásoktól. Alapvetően optimista természetemmel azonban igyekszem esélyt adni a helyi termelőknek. Sajnos, igen gyakran bebizonyosodik, hogy a jó tanácsokat komolyabban kellene venni.

 Most például egy helyi versenyen aranyérmes 2009-es „mondeuse” nem váltotta be a reményeimet. Pedig a kézzel szüretelt szőlő gondos, hozzáértő gazdákat, a mutatós címke és a dombornyomásos palack pedig igényes tartalmat ígért, az eredmény csalódást okozott. A kesernyés utóízt érezve azt gondoltam, bárcsak ezt is forralt borrá „javították” volna.

Ilyenkor persze az gondolkodtat el, hogy az aranyérmet vajon mire adták? Engem csalnak meg ennyire az érzékeim? Mert ha valami finom, akkor azt nem fitymálja le az ember. Ha viszont nem az, akkor mások miért értékelik arany trófeával? Nem akarok rossz ízű találgatásokba bocsátkozni, és lebecsülni a helyi szakmai seregszemlék értékét, de lehet, hogy az egyik évben az egyik, máskor a másikat jutalmazzák, és függetlenül a terméktől előbb-utóbb mindenkire rákerül a sor?

A téli vagy inkább tavaszi nyárban azért voltak kellemes élmények is: a forralt bor helyett inkább hűsítő rosékra vetemedtem a pályán, és egy „hordóból csapolt” Rhône melléki (Côtes du Rhône) rosé is (asztali bor minőség), de még inkább egy negyed literes palack Pays d’Oc cinsault rosé volt az, amely figyelemre méltó, friss, gyümölcsös, nyári ízt idézett a havas sziklák között. A cinsault szőlőfajta mindeddig még ismeretlen volt számomra, de ezek szerint nem szabad idegenkednem tőle!

Cinsault rosé - gyorsan kiürült a kis palack

A következő nap aztán sok mindent megváltoztatott. A hegyek ködbe burkolóztak, a tél visszatért egy napra, ami jót tett a latyakos pályáknak, és ismét előkerült a forralt bor, amit magam is átfagyva kortyolgattam egy vendéglő teraszán.

És ez is megér néhány sort. Az étterem, a Chalet de la Marine  Európa legmagasabban fekvő vendéglője. Michelin-csillagos séfeket is látott már vendégül, működése iszonyú szervezett, kiszolgálása gyors, személyzete kedves, és udvarias.

Jó volt látni, hogy a pincér az pincér, nem felszolgáló (felszolgálni ugyanis mindenki tud, aki akar, de a pincér, az egy szakma – régen tanították is!!). Elveszi a kedvem, ha a felszolgáló odajön, megkérdezi „Mit hozhatok?”, majd mikor elmondom, azt mondja: „Jó!” Vagy a szókincse csekély, vagy viselkedni nem tud, vagy mindkettő.

Tömegek a bejárat előtt is: Chalet de la Marine

A borlap is a helyhez méltó. Kínálják a helyi borokat (talán tisztességből vagy udvariasságból), de forgalmuk inkább a nevesebb burgundikból és bordeaux-i italokból van, amit nem csodálok.

Az egész attól jó, hogy ott, a sípályán nem ilyet vár az ember. A hagyományos „hütte-hangulat” helyett a visszafogott elegancia hódít, és mivel a jó ízlés - jó ízekkel is párosul, még a többi „chalet”-nél jóval magasabb árak sem csökkentik a tömeget.