Borszakértők csapdában

Azt még az „egy millió dolláros orral” rendelkező borkritikus, Robert Parker is elismeri, hogy az általa 95-96-97-98-ra értékelt borok között talán csak az tesz különbséget, hogy épp milyen hangulatban volt, amikor a borokat kóstolta. Vagyis a borok megítélése szubjektív dolog. De még mennyire! (De ennyire?)

Egy nyugdíjas amerikai óceánkutató, Robert Hodgson, aki maga is borászkodik, és hosszú éveken át benevezte borait különböző kaliforniai borversenyekre, megelégelte, hogy ugyanaz a bor az egyik évben az egyik versenyen aranyérmet kap, máskor, máshol meg - semmit. Természettudós lévén, egy idő óta arra tette fel az életét, hogy a borbírálatok során tükröződő szubjektumot mutassa ki – objektíven.

Borbírálat: Challenge International du Vin, Bordeaux (Photo : Puget/Amarante-photogalerie)

2005-ben kezdte, amikor a Kalifornia Állami Vásár hivatalos borversenyén kérte meg a szervezőket egy „különversenyre”. A zsűri számára háromszor is kivitette ugyanazokat a borokat (ugyanabból a palackból), és elemezte az eredményt – vajon néhány perc elteltével másképp értékelik-e a borokat a zsűritagok. Megdöbbentő eredményre jutott. A szakértőnek tekinthető zsűritagok egyáltalán nem voltak következetesek az értékelések során, sőt. Kiderült, hogy hosszú évek átlagában a borbírálók alig 10 százaléka bizonyult következetesnek, de ugyanazok, akik az egyik évben kiegyensúlyozott véleményeket fogalmaztak meg, máskor átlagosan szétszórt teljesítményt mutattak.

Az adatgyűjtés első négy éve után tanulmányban összegezte az eredményeket a borász-oceanográfus. Szinte általános volt, hogy egy zsűritag a háromszor kóstolt bort egyszer igen jó 90 pontosra, másszor átlagos 86-osra, vagy pedig kiváló 94-esre értékelte a 100-ig terjedő skálán. Azaz: az volt az átlag, hogy ugyanaz a bor +/- 4 pontos eltéréssel kapta a pontszámokat. Tíz közül egy olyan zsűritag akadt, aki +/-2 pontos eltéréssel értékelte háromszor ugyanazt a bort.

Borbírálat: Top100wines verseny, Sydney

Mondhatjuk persze, hogy néhány ponton nem sok múlik, de ez nem igaz. Ráadásul egy-egy aranyérem jelentős marketingelőnyt, árbevétel növekedést is eredményezhet a nyertes borok számára. Robert Hodgson azonban maga is felmenti a borbírálókat: „Mindegyikük felkészült, különleges képességű ember, aki jól megítél egy-egy bort. De amikor százat kell végigkóstolnia, azt nincs ember, aki jól végigcsinálja” - idézte egy nyilatkozatát a The Guardian.

Az oceanográfus persze nincs egyedül. Mások is kikezdik a borversenyek eredményeit, illetve igyekeznek rámutatni, mi minden befolyásolja a szubjektumot egy bor értékelésében. Egy francia kutató, Frédéric Brochet azt mutatta ki, hogy a bor címkéje is befolyásolja, hogy egy bort jónak érzünk-e vagy sem. (Persze nem a címke design-ja – az legfeljebb a figyelmünket hívja fel egy palackra, hogy őt válasszuk ki több száz közül egy üzletben...)

Egy kísérlet során ugyanazt az átlagos bort kétféle palackban, kétféle címkével töltötte ki 57 önkéntes résztvevőnek egy hét eltéréssel: egyszer egy asztali boros üvegből, másodszor pedig egy grand cru (csúcsbor) palackjából. Természetesen, ugyanarra a borra szebbeket, elegánsabb jelzőket mondtak – ahogy azt egy jó borról illik – amikor a rangos palackból töltötték ki, és fordítva, kicsit lekezelő fogalmazással illették az asztali boros palackból kitöltött italt.

Borbírálat, Bordeaux (Photo: Puget/Amarante-photogalerie)

A borversenyeken, persze, ilyesmi nem fordul elő, ott ugyanis általános a vakon elvégzett bírálat. Csak az országot, tájegységet, esetleg a fajtát ismerik a zsűritagok. Egy-egy „flightban” (bírálatra kivitt 4-5 borban) összemérhető borok kerülnek a bírálók elé (fehéret soha nem mérnek össze vörössel, pezsgőt sem rozéval, vagyis almát almával hasonlítanak össze). Van viszont, amit tudhatnak egy-egy kategórián belül, és ez az ár. Persze, hogy ilyen kísérleteket is végeztek már a borbírálók rosszakarói!

A Journal of Wine Economics 2008-ban tett közzé egy tanulmányt, amelyben Robin Goldstein mutatta ki azt, hogy az ár kedvező hatást gyakorol a bor megítélésére. Vagyis a drágább borokról jobb véleményeket lehetett hallani. Az elemzés 6000 vakteszt összesítése alapján készült, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy annyira vakon kóstoltak, hogy az árat sem ismerték a bírálók. Viszont szakértők voltak, és felismerték azokat a jellegzetességeket, amelyek rendszerint drágítják a borokat – és amint ilyesmivel találkoztak, azonnal jobb véleményt fogalmaztak meg.

2011-ben a Hertfordshire-i Egyetem professzora, Richard Wiseman, pszichológus (és egykori bűvész) 578 emberrel kísérletezett. Azt kellett megjelölniük, melyik az a bor, amelynek az értéke 5 font alatt, vagy 10 font fölött van. A fehér borokat 53 százalékban, a vörösöket 47 százalékban tippelték meg helyesen.Vagyis, akár pénzfeldobással is dönthettek volna...

De a korábbi bűvészen is túltett trükkjével a már említett Frédéric Brochet, aki a Bordeaux-i Egyetemen 54 borszakértőt tréfált meg a következőképpen: egy-egy pohár fehér és vörös bort kellett elemezniük – és ők meg is tették. A fehéret úgy írták le, mint egy fehér bort, és a vöröset is a vörösöknél használatos szókinccsel. Pedig a két pohár között egyetlen különbség volt: az íz nélküli ételfesték, amivel a fehér bort az egyik pohárban vörösre festették!