Tudott dolog, hogy a jobb bordeaux-i
borok csak három évvel a szüret kerülnek piacra, addig palackba
sem töltik őket, a még jobbakat három év után is csak
megrendelni lehet, a legjobbakat 15 évig biztos nem is töltik
pohárba. Vagyis a mostani „nagyhét” megállapításai – azon
túl, hogy a szakma számára fontos információkkal szolgálhatnak
– csupán az előzetes ízek (en primeur) felvillantását
jelentik, és mindez csak hosszú évek múltán igazolódhat az
átlagos borfogyasztók számára.
A legendás Chateau d'Yquem (Képek: www.yquem.fr) |
Az egy héten át tartott bemutatók
egyik nagy kérdése az volt, vajon egy év kihagyás után milyen
lesz a Tokaj nagy konkurrensének számító Sauternes legrangosabb
borászatának, a Chateau d'Yquemnek az új bora. A 2012-es évjárat
ugyanis a rossz termés miatt kiesett: úgy ítélték meg, nem lenne
méltó az Yquem márkanévhez, ha az a minőség lenne a palackban,
ami 2012-ben kihozható volt. Inkább ne is legyen semmi. Meg is orroltak rájuk a többiek, hiszen, ha az Yquem nem csinál bort,
mert nem jó a termés, az a környék többi borának sem használ.
(Hisz a termés ott sem lehetett sokkal jobb, okoskodik az ember,
tehát a belőle készült bor sem érdemes akkora figyelemre, mint
máskor...)
Egyes írások szerint az évjárat
kiesése 25 millió eurós veszteséget jelentett a Chateau d'Yquem
számára. (Általában 60 ezer palackot készítenek egy évben, ez
420 eurót megközelítő átlagárat feltételez, ami nem túlzás –
tehát, ennyi a veszteség... Vagy inkább a befektetés a következő,
várhatóan keresettebb évjáratok felsrófolására.)
A száraz "Y" - ebből lett 2013-as is |
Tudni kell, hogy az ültetvényen
azokat a sorokat, amelyekből a száraz „Y” készül, már
korábban kiválasztják, és le is szüretelik, még a botrytis
megjelenése előtt – vagyis a 2012-es ősz katasztrofális
időjárása az aszúsodást gátolhatta, de ezt a bort nem ronthatta
le.
Aztán: a tavalyi, fel nem használt
szőlőt állítólag azért névtelenül eladták, vagyis valamennyi
bevétel abból is volt. Igaz, a vevő valószínűleg nem tudta,
milyen nemes birtok terméséhez jutott hozzá. A franciáknál
egyébként bevett szokás, hogy vannak olyan borászok
(borkészítők), akik a szőlőhöz (amíg növény) hozzá sem
nyúlnak, birtokuk nincs, felvásárolják a gazdáktól a termést,
és abból készítik a maguk borát. Persze, az ilyen kapcsolat is
lehet hosszú évek óta tartó, megalapozott szakmai együttműködés,
ami kiváló bort eredményez: a „négociant” több, mint
felvásárló, valódi borászok ők, és előfordul, hogy saját
szőlőjük is lehet. Valójában a hiányzó láncszemet jelentik: a
kisebb birtokok tulajdonosainak nem kell beruházniuk
szőlőfeldolgozó, borászati berendezésekbe, palackozókba –
megteszi ezt helyettük a „négociant”. (Ugyanerre a célra
persze helyi szövetkezeteket is létrehozhatnak a gazdák, és meg
is teszik.) De a kis kitérő után vissza az Yquemhez.
Bár tudjuk, hogy a tokaji aszú a
„királyok bora és a borok királya” - ráadásul az elismerést
épp egy francia királytól kapta – azért az Yquemet nehéz letaszítani a trónról. Azt a hatalmas tőkével és
marketinggel, ami Sauternes legjobb borában benne van, Tokaj –
sajnos – nem versenyezhet.
Szüretkor csak a nemespenésztől töppedt fürtöket keresik. Ha kell, tíz napon is visszamennek egy szezonban |
Pedig csak 100 hektár az egész birtok. Azaz 130, de egy évben egyszerre csak 100 hektárról készül bor, a terület egy részét (2-3 ha) pihentetik, ugyanekkora részeken pedig az ültetvényt „frissítik”. S mivel 7-8 évig az új szőlők termése nem kerülhet be a csúcsborba, össze is adódik a maradék 30 hektáros terület.
A minőségnek mindent alárendelnek. A
2013-as termést például olyan hihetetlen szigorúan válogatták,
hogy a megtermett szőlőnek csupán a 40 százalékát használták
fel borkészítéshez. (Hogy mi lett a többivel, nagy kérdés, de
lehet, hogy „öregedés elleni krém” készült belőle – ez
nem vicc, majd mindjárt jönnek a részletek...)
Az évszázadokon át a Lur-Saluce
család kezében lévő borászatba ugyanis 1999-ben beszállt a
divat- és italóriás: a Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH). A
csillagászati árú divattáskák, pezsgők és konyakok gyártója
szépen lassan át is vette az irányítást a cégben, és bár a
hagyományok tiszteletben tartását ígérte a családnak, azért ez
afféle „megszüntetve megőrizni” hozzáállást eredményezett.
Yquem - a legtöbb borivó számára megközelíthetetlen bálvány |
A Dior és a Chateau D'Yquem 2006-ban
kezdte el közösen készíteni az „Élet aranya” - „L'Or de Vie” nevű (ránc?)krémet, méghozzá friss sauvignon blanc
hajtások kipréselt nedvéből. Ebből az anyagból vonnak ki aztán
tíz molekulát, amelyek antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek,
és regeneráló hatásúak. Sokan furcsának találják, hogy az
Yquem túlérett, nemespenész által összeaszott (vajon innen jön
a magyar aszú?) szőlőszemekből készül, mégis, egy fiatalító
krémhez is köze van...
De nem csak ez változott az Yquemnél.
Az eredeti tulajdonos, a Lur-Saluce család szinte „műemléki
védelem alatt állónak” tekintette a bort, az új vezetés
azonban úgy látta, a palackok java része
gyűjtőkhöz, befektetőkhöz kerül, inni alig isznak belőle, mert
az terjedt el, hogy 50 évig ki sem szabad bontani egy ilyen
palackot.
Szinte azonnal változtattak a
marketingen (s hogy a szépségiparnál maradjunk, megkezdődött egy
ráncfelvarrás, azaz face-lift): 1999-től szakítottak azzal a
hagyománnyal, hogy az Yquem távol marad az „en primeur”
bemutatókon. Immár másfél évtizede megmutatják az előző év
termését (már amikor bor készül belőle), és igyekeznek
ösztönözni a frissebb borok fogyasztását: a 2007-2008-as
évjáratot már kifejezetten alkalmasnak tartják erre: kevésbé
botrytiszesnek mondják, mint a korábbi Yquem-eket, és amit az
idősebb borok aromájából a fiatalabbaknál elveszítenek, azt
pótolja a frissesség és finomság – csak kicsit jobban be kell
hűteni a palackot, mint a korosabbat szokás.
Az Yquem ne egy nehézkes, édes bor
legyen, egy megközelíthetetlen bálvány, hanem egy dinamikus, ám
mégis testes ital, amit szívesen isznak a borkedvelők – hangzik
a borászat korszerűsített hitvallása, aminek megvalósulásához
részben le kell bontani a körülötte kialakult mítoszokat.
Kevesebb "mítosz" kell az Yquem köré |
Márpedig – mondják a borászatnál – ha figyelembe veszik a különleges bor elkészítéséhez szükséges lépéseket és a folytonosan egymásra rakódó költségeket: a 6-8, vagy néha akár 10 menetben végrehajtott szüretet (hiszen mindig csak az aszúsodott fürtöket szedik le, és azok egy órán belül már a borászatban vannak), a több menetben elvégzett préselést, hogy a mustot mindig vadonatúj barrique hordóba töltik, hogy minden szüreti napon külön újbort készítenek, hogy a hordók tartalmát rendszeresen kóstolják és kezelik, majd a kiforrt újborokból hónapok múltán, tavasszal véglegesítik, állítják össze az évjáratot, és ezt hosszú éveken át érlelik, mielőtt palackozzák – nos, akkor már érthető, miért is kérik meg az árát...
Az óvatos átalakulásnak számunkra
egy figyelemre méltó tanulsága van. Az Yquem – szándéka
szerint - elmozdulna a „nehézkes, édes bor” kategóriából. Ez
bizonyosan elindít valamilyen változást az édes borok piacán,
amire Tokajban figyelni kell. Mert, ha ők a maguk tavaly őszi
minőségtudatos váltását jól ismertetik meg a világgal, akkor
még hasznot is húzhatnak a franciák „ráncfelvarrásából”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése