Simogató tüskék

Még egy német kolléga is nagyot nézett, amikor azt mondtam neki, hogy szeretek Németországban bort vásárolni. Pedig így van, mert annyira más a kínálat, mint a főként francia borokat áruló Belgiumban. És (jó) francia borokat venni nem könnyű. (És nem is olcsó.)

A németeknél (leggyakoribb célpontunk Aachenben, épp a belga határ túloldalán) az újvilági borokból is annyira más a kínálat, hogy mindig találni érdekességeket. És persze, időnként a német borokat is érdemes kóstolgatni. Németország – bár elsősorban sörivókként gondolunk rájuk, és nem is alaptalanul – Európa egyik nagy bortermelője (pontosan a negyedik, a franciák, spanyolok és olaszok után), és kiváló boraik vannak, gondoljunk csak a klasszikus rajnai és moseli borvidékekre. A szőlészetet, mint tudományt pedig magas szinten művelik, századok óta.

Traben-Trarbach, a Mosel mentén - ahol az Erben dornfelder készül (Kép: www.langguth.de)

Főként a klíma kényszerítette rá őket, hogy a nemesítésekkel olyan fajtákat hozzanak létre, amelyek jobban ellenállnak a hűvösebb időjárásnak. Még a vörös fajtákkal is eljutottak oda, hogy kifejezetten élvezetes bort tudnak belőle készíteni. (Pedig azt gondolhatnánk, hogy a burgundi vagy elzászi pinot noir után már nem érdemes északabbra próbálkozni.)

Német vörösbornak is jut elismerés

Mert volt ugye, a pinot noir egy mutációja, a korán érő frühburgunder, amivel először keresztezték a trollingert – ebből lett a helfensteiner. És volt a heroldlebe, ami a kékfrankos és a portugieser gyermeke, és ebből a kettőből (helfensteiner/heroldlebe) született az unoka, a dornfelder. Ez a második legelterjedtebb német vörös szőlőfajta. És mit értek el ezzel a nemesítéssel? Könnyebb művelni, termeszteni, mint a pinot noirt (ami a vékony héja miatt kényes természetű, időjárásnak, kártevőnek nehezen áll ellent). Jobban ellenáll a rothadásnak, mint a portugieser, a színe is sötétebb, jellegzetesebb íze, erősebb tanninja van. Hosszabb szárú, mint a trollinger, korábban terem, mint a kékfrankos, ráadásul magasabb mustfokot, tehát nagyobb alkololtartalmat lehet vele elérni, mint a nagyszülőkkel. Terméshozama is nagyobb lehetne, de a minőségre törekvő borászok a 120 mázsa/hektárt alaposan visszafogják.

Így lesz a dornfelder szőlőből mély, sötétvörös színű, sűrű, testes bor, amely visszafogott, símogató tanninokkal, és kellemes feketecseresznye illattal hódít. Mivel a savakat rendszerint barrique-os érleléssel lágyítják, érezhető benne a szokásos vanília és a tölgyfa „füstje” is. Legalábbis abban a 2010-es Erben Dornfelderben, amit a Franz Wilhelm Langguth borászat készített.

A díszcsomagolású doboz több, mint egy éven át várta, hogy az asztalra kerüljön. Még egy 2012-es karácsony előtti bevásárláskor került a kosárba, exkluzív „Festtagswein”, azaz ünnepi ajánlatként, de csak most került ki belőle a dugó. Nem tudatosan választottuk a plusz egy éves „palackos érlelést” - de bizonyosan nem vált kárára. Meglepően „egyben” volt a bor, kellemes, símogató, hosszú lecsengésű italnak bizonyult.

A símogató jelző egy „tüskés” borra akár furcsa is lehet, de nem az, mert valóban selymes a dornfelder. Csak a neve mondja, hogy tüskés (dorn=tüske, feld=mező), de ennek a borhoz semmi köze. A szőlőt nemesítő szakember August Herold 1956-ban egy nagy elődről, a Weinbergben működő szőlészeti iskola alapítójáról, Immanuel August Ludwig Dornfeldről nevezte el az új fajtát. 

A nemesítés egyébként azóta is folytatódik. Már a dornfeldernek is vannak „leszármazottai”. Kékfrankossal és cabernet sauvignonnal is keresztezték már, ezekből született meg az acolon, illetve a dorsa és a doria szőlőfajta.