Brachfeld Siegfried a klasszikus
kabarétréfában kérdezi (kedves tört magyarságával – amiből
állítólag semmi nem volt igaz, mert azt mondják, akcentus nélkül
beszélte a magyart...), hogy „van-e különbség a dugni és
rejteni között?” - Nincs, hangzik a válasz. - „És a húzni és
vonni között?” - Az is ugyanaz, mondja neki a szerző, a
nyelvzseni Tímár György. Mire Brachfeld Siegfried: „Akkor add
ide a 'rejtővonót', mert meg akarom inni veled a békepoharat...”
Nos, jöjjön akkor egy s más a
dugóhúzóról, ami jóval több, mint egy hegyes acélspirál, és
igen sok mai fejlesztés is kapcsolódik hozzá - illetve ahhoz a
gondhoz, hogyan is őrizzük meg minél tovább a palack tartalmát,
a bort, az üveg felbontása után is.
Dugóhúzó "házikészlet" |
Talán nincs is borivó ember, aki ne
küzdött volna már az üveg nyakába beletört, vagy jobb esetben
csak beleszorult dugóval, ami megkeserítette, megnehezítette,
esetleg csupán csak késleltette az utána következő élvezeteket.
Így aztán hosszabb-rövidebb próbálkozás után mindenki
megtalálja a megfelelő dugóhúzót, aminek segítségével kellő
önbizalommal kezd hozzá a legérzékenyebb palack felnyitásához
is.
Tapasztalt borfogyasztó tudja, hogy a
koros palackokkal gyakran lehet gond, hiszen a régi dugó
kiszáradhat, épp ezért töredezhet. De még a szabályosan,
fektetve tárolt palackban lévő dugó fölött sem múlik el az idő
nyomtalanul: mikor az egyik fele bortól nedves, a másik pedig
száraz, könnyen kettétörheti a mohó erőlködés.

Ha – tegyük fel – minden mellékhatás nélkül sikerült eltávolítani a dugót, mint ahogy az nemrég velem és egy 2008-as Szent Gaál Kadarissimoval is történt, még akkor is történhetnek meglepő dolgok.
![]() |
Kadarissimo 2008 |
Ez esetben a
kitöltött bor barnásvörös színe riasztott meg: már-már
borhibára gyanakodtam, eloxidálódott, megecetesedett, vagy
megkeseredett folyadékra. Egyszer egy nemes alkalomra beszerzett,
tíz éves Chateauneuf-de-Pape (!) is megtréfált ily módon, de a
Kadarissimo nem. Koros volt ugyan, de iható. Még az utolsó
pillanatban tettük magunkévá ahhoz, hogy kiélvezzük aszalt
szilvássá érett, már-már édeskés aromáját. Utóbb az is kiderült, hogy a borászat
a hátsó címkén figyelmeztet is: a Kadarissimo színe ne tévesszen
meg senkit, más bornál ez a barnaság már hiba lehet, itt értéket
jelent.
Kérdés, mit tehettünk volna, ha
marad belőle, és egy másnapi vendég számára félre akartunk
volna tenni egy keveset? Ha vissza is zárjuk, vajon ellen tudott
volna állni a hirtelen rázúdult oxigénnek?
Nem egyszerű gond ez, hiszen a
vendéglátásban is jó haszna lenne egy olyan készüléknek, ami
például ritkaságokból tudna kivarázsolni úgy egy-egy pohár
bort, hogy a maradék továbbra is megőrizhető a palackban, mert az
oxigén nem fér hozzá. A jó hír az, hogy ilyen készülék már
létezik, de egyelőre olyan áron kapható, hogy hobbiból,
magánember magáncélra aligha ruház be a 300 dolláros Coravin-ra.
![]() |
A XXI. század 300 dolláros boradagolója |
A csúcstechnológiát képviselő boradagolóval úgy lehet egy-egy pohárral kiönteni az üvegből,
hogy a dugó tulajdonképpen benne marad. A készüléknek olyan
vékony tűje van, mint egy orvosi fecskendőnek, ezt át kell szúrni
a dugón, ami szinte nem is károsodik, és a tű eltávolítása
után a parafa sérülésmentesen zár újra. A vékony tűn át
argon szivárog be a palackba, ami túlnyomást okoz, és a gáz
voltaképpen kipumpálja az üvegből a bort. Olyasmi ez, mint egy
szódásszifon, csak az argon semmilyen reakcióba nem lép a borral,
nem károsítja azt, nem elegyedik vele, így nem lesz belőle fröccs
vagy habzóbor. (Az egyetlen kételyem, hogy vajon nem árt-e a
bornak, hogy egy rendkívül szűk csövecskén, nyomás alatt
préselődik át a pohárba? Ha pl. szállítás közben annyira óvni
kell a bort a rázkódástól, akkor ez a nyomás alatti
„átkeveredés” nincs-e rossz hatással egy ritkaságra? Lehet,
hogy csak én aggódom túlságosan, mert eddig nem találkoztam
ilyen fenntartásokkal.)
Alkalmi vétel az ebay-n: 280 dollárért |
A fecskendőhöz egyébként nem
véletlenül hasonlítottam a szerkezetet: a Coravin feltalálója
orvosi műszerek területén alapozta meg szakmai tapasztalatait,
ottani fejlesztéseit felhasználva alakította ki a boradagoló
szabadalmát.
Hasonló bormentő alkalmazás a
borspray is – és értelemszerűen jóval olcsóbb, hiszen nem
annyira szofisztikált berendezés. A GuardaVino-ból belefújunk a
felbontott palackba, a levegőnél nehezebb gáz a bor felületén
marad, és a képződő „gázdugó” meggátolja a bor
oxidálódását. A spray tartalma elsősorban nitrogén, és még
egyéb gázok, amelyek a levegőben is benne vannak – kivéve az
oxigént, természetesen.
Vannak még más eszközök is – a
kihúzott dugó helyére illeszthető pumpák, amelyekkel
kiszivattyúzható a „borrontó” oxigén, vagyis a bormentő
fantázia szinte nem ismer határokat. Ennek megfelelően végezetül
következzék egy eretnek megoldás, amely teljesen kiküszöböli a
dugóval és oxigénnel kapcsolatos aggodalmakat.
Nyár eleji (!) vendégségből maradt
chilei cabernet sauvignonból töltöttem egy pohárral, hogy vajon
nem lehet-e esetleg forralt bornak még megmenteni? Nos, nem lett
belőle forralt bor. A nyár elején felbontott (és javarészt
megmaradt) 3 literes dobozos csomagolású vörös teljesen iható
volt, és szép lassan „elszivárgott”. Érvényes volt tehát a
„használati utasítás”, ami azt írta, hogy a felbontás után
6 hónapig fogyasztható, ami végül is nem csoda: a csomagolás
teljesen légmentes, az adagoló csapon át csak távozik a bor,
levegő nem kerül be a dobozba.
A doboz egyébként csak dísz, a
bor azon belül egy (levegő és fény elől) tökéletesen zárt
fóliazacskóban van. Hátrányaként az róható fel, hogy az utolsó
1-2 deci esetleg már nehezebben csurog ki belőle, mert ahogy fogy a
bor, a zacskó a dobozon belül összezsugorodik, és rejtettebb
zugaiban megreked egy-két korty.
Tudom, illúzióromboló lenne egy-egy
csúcsbort dobozból kiadagolni, de ne zárjuk ki, hogy eljöhet annak az ideje is. Meg amikor majd azt olvashatjuk egy címkén, hogy a
bor 6 hónapos tölgyfahordós és fél éves „dobozos érlelés
után” került piacra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése