Szinte kiböki az
ember szemét az elnevezés, mégis a meglepetés erejével hatott, amikor olvastam,
hogy a zöldszilváni Erdélyből származó szőlőfajta. Hát persze, Transsylvania és
sylvaner! (Ennél kisebb etimológiai hasonlóságért is kiáltottak már ki
évezredes rokonságot távoli népek között...)
De ez esetben
valóban nyomon követhető a sylvaner (a németeknél silvaner) útja: a harmincéves
háború utánról (1659-ből) megvannak a feljegyzések arról, hogy Ausztriából
telepítették a fajtát Frankhonba (ők nem a franciák, hanem a frankok,
Németország középső és nyugati részén). A németek meg is ünnepelték a szilváni
350 éves "születésnapját" 2009-ben. A korabeli történetírókat persze
megróhatjuk azért, amiért nem tudták, hogy Erdélyország csak közvetve, vagy még
úgy sem tartozott az osztrák császári korona alá, ők nagyvonalúan átsiklottak
ezen.
 |
| Az egykor népszerű hazai fehér fröccs "alapanyag" |
A zöldszilváni
idővel a legnagyobb területen művelt szőlőfajta lett Németországban, ami nem
kis szó, hiszen a rajnai rizlingen is túltett - egészen a hetvenes évekig. De
akkor sem a rizling vette vissza a vezető szerepet, hanem az időközben elsöprő
népszerűséget szerző Müller-Thurgau. A rejtélyes név valójában a
rizlingszilváni, de a németek ezen a néven ismerik. Hermann Müller a svájci
Thurgau kantonban 1882-ben keresztezte a rizlinget és a zöldszilvánit, ebből
lett a rizlingszilváni, a németeknél Müller-Thurgau vagy máshol rivaner (a ri-zling+sil-vaner mozaikszó segítségével).
Apró tévedés,
hogy Hermann Müller silvanerjéről utóbb, DNS-vizsgálatok segítségével kiderült,
hogy nem is szilváni volt, hanem egy "madelaine royal" nevű
szőlőfajta. Korábban gondolták saszlának (chasselas) is, de az elemzések
egyértelművé tették a származását.
Most pedig
fejtsük meg, miért is lett annyira népszerű ez a két fajta Németországban.
Miért lett a legelterjedtebb szőlő előbb a zöldszilváni, majd a
rizlingszilváni? Egyrészt, mert könnyen művelhető, a klímához,
talajviszonyokhoz jól alkalmazkodó, bő hozamú fajta, másrészt a rivaner korán
érik, és alacsony savtartalma miatt kifejezetten alkalmas volt a németek
körében igen divatos, gyümölcsös, édeskés fehérborok készítésére. Arról nem is
beszélve, hogy gazdák előtt jobbára két lehetőség állt: cukorrépát
termesztenek, vagy szőlőt. Márpedig a szőlőnek jóval nagyobb volt a
jövedelmezősége, ezért terjedt rohamosan a népszerű fehér szőlők termőterülete.
 |
| Egy díjazott elzászi sylvaner |
Aztán jött az
1979-es kemény tél, amikor a fagynak kevésbé ellenálló keresztezett fajta
megszenvedte a tartós hideget - a régi rizlingültetvények viszont nem. Az volt
a fordulópont, attól kezdve mind a sylvaner, mind a Müller-Thurgau népszerűsége
visszaesett. A rizlingszilváni ma már csak a harmadik a rizling és a pinot noir
után, a silvaner pedig még hátrább van a sorban.
A határ
túloldalán, Elzászban (franciásan: Alsace), ahol ugyancsak nagy becsben vannak
a fehérborok (vörösből csupán a pinot
noir engedélyezett), szintén megtalálható a zöldszilváni, a sylvaner. Igaz, a
borrégióban nagy bort (grand cru-t) csak egyetlenegy térségben készíthetnek
belőle, ott is csak 2006 óta, ami azért jelez valamit.
A négy
hagyományos fajta: a gewürtztraminer (fűszeres tramini), rizling, muskotály és
a szürkebarát (pinot gris) bárhol Elzászban, bármilyen kombinációban, arányban,
házasításban, szolgálhat nagy borok alapjául, a zöldszilváni viszont csak
egyedül Zotzenberg vidékén, ahol viszont a muskotályt kiveszik ebből a
sorból. Szilvániból egyedül is készülhet
"Sylvaner Grand Cru", de ezt a márkajelzést nem szabad ráírni a
címkére, csak annyit, hogy "Zotzenberg Sylvaner". A borvidéknek kijár
ennyi, hogy megnevezhesse magát, a nagy borok marketingelőnyét viszont már nem
kapja meg. De ha tudjuk, hogy mit is takar a címke, elégedettebben élvezhetjük
egy könnyed, friss, gyümölcsös szilváni ízét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése