Tokaj lenyomta Saint-Emiliont

Tokaj vajon benne van-e? – ezzel a gondolattal kezdtem olvasni a Decanter magazin cikkét, amit az UNESCO világörökségi listáján szereplő borvidékekről írtak. Megnyugodtam. Benne van.

Az írást, amit az UNESCO kezdeményezésének 40. évfordulója ihletett, az újság utazási ajánlatai között hozták, hat részben. Egy rövid megemlékezéssel kezdték arról, mi is az a Világörökség Lista, és öt rövid írást közöltek öt különböző borvidékről, amelyek a listán szerepelnek. Köztük Tokajról is.

Ahol az igazi tokajit érlelik

Minden érzelmi száltól elvonatkoztatva – ami nem könnyű – nehéz is lett volna kihagyni (bár a világsajtó sokmindenre képes, jegyzem meg saját kollégáimról). Tokaj ugyanis kifejezetten azzal került föl  az UNESCO listára, hogy ezer éves borkészítési hagyományával vívta ki ezt a rangot. Vagyis nehéz lett volna megindokolni, miért nem írnak róla. De írtak, igaz csak ötödikként sikerült megemlíteni. A sorrendnek azonban kisebb a jelentősége, az a fontos, hogy Tokajról is írtak az angol lapban.

Nem tudom mit éreznek például Saint Emilionban, amely szintén a világörökség része, mégsem tettek róla említést a cikkekben. Ez persze nem a franciákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés az angol bormagazinban. Ott szerepel Bordeaux és a Loire-vidék is. Ilyenformán akár Saint Emilion is büszke lehet, mert a bordeaux-i régió része, de mivel az UNESCO listán külön szerepel 1999 óta, tehát régebben, mint Tokaj, valószínűleg jobban éreznék magukat, ha külön is megemlítették volna őket az angolok. Megjegyzem, látványosságnak sem utolsó a dombtetőn lévő csodás középkori városmag, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a körülötte elterülő hatalmas szőlőkre, chateaukra.

Tokaj egyébként 2002-ben került be a világörökségek közé, a portugál Alto Douro borvidék egy évvel korábban, de ők annyiban mások, hogy elsősorban a portóiról nevezetesek, aminek ugyan a bor az alapja, de azért más a jellegzetessége. A portói úgy készül, hogy szőlőpárlattal állítják le az alkoholos erjedést, ettől egyrészt erős, a sok maradék cukor miatt pedig édes ital lesz a portóiból.

Hegyoldalban nő a szőlő a Rajnánál (Depositphotos.com)

A Decanter magazin úticél javaslata még (Bordeaux, a Loire-vidék, Alto Douro és Tokaj mellett) a Rajna-vidék, amely a fehér borok hazája, és ahol időnként 45 fokos lejtőn termesztik a szőlőt, hogy a napsugarak minél meredekebben érhessék a fürtöket. Készülnek is igen izgalmas rizlingek arrafelé.

A Tokajról szóló írás a magyar olvasónak nem tartogat újdonságokat, de leglább nagy tévedések sincsenek benne, amit nehéz helyesbíteni a külföld előtt (lehet Tokajt „falunak” – village-nek nevezni, miközben város, de ezen nem érdemes rágódni).

Az sem csoda, ha a külföldi szemlélő – talán egy-két pincelátogatás is okolható érte – nehezen ismeri ki magát a magyar közlekedési és útviszonyok között, de hogy ez fontosabb lenne, mint  magáról a tokaji borról írni két mondattal többet, ezt másképp ítélem meg, mint a szerző. Aki azért ír az Ungvári pincéről Sátoraljaújhelyen, és megemlíti a májusi tokaji borfesztivált, tehát végülis igyekszik megfelelni az utazási ajánlat műfaji követelményeinek.

Bárcsak minden hónapban megjelenne valamelyik nagy nemzetközi fórumon egy ilyen cikk egy-egy  magyar borvidékről...