Szerénytelenségnek tűnhet, ha most
azért emlegetem fel az ismert francia gasztromagazin rövid kis
írását, mert ugyanazt mondja, amit ebben a blogban is olvasni
lehetett, immár többször is. Nevezetesen, attól, hogy egy
borospalack valamilyen borversenyen elért aranyéremmel (vagy egyéb
kitüntető címmel) büszkélkedhet, korántsem biztos, hogy a
tartalma nem okoz majd csalódást ahhoz képest, amit egy díjazott
bortól várnánk.
A Cuisine et Vins szeptember-októberi
száma a jó tanácsot épp az őszi nagy borvásárok idejére
időzítette – ilyenkor igyekeznek ugyanis az előző évi
készleteket minél jobban kisöpörni, hogy helyet csináljanak az
üzletekben az újonnan érkező boroknak. A szokásos árengedmények
vásárlásra csábítják a borkedvelőket, akiket levehet a
lábáról, ha azt látja, hogy egy palackon valamelyik borverseny
elismerő matricája díszeleg. Úgy okoskodhat – ahogyan magam is,
amíg a borversenyek bírálati rendszerével kicsit jobban meg nem
ismerkedtem – hogy „ezt a bort ugyan nem ismerem, de ha egy
szakértő zsűri egyszer már ilyen magasra értékelte, akkor
biztosan nem lehet rossz.” De ebbe a logikusnak ható
gondolkodásmódba sajnos bele van kódolva a tévedés és a
csalódás lehetősége.
Azt képzelné ugyanis a kívülálló,
hogy egy borversenyen a benevezett borokat több körben, több
tucatnyi szakértő kóstolgatja, akiknek az értékítéletében
maradéktalanul megbízhat. Ezzel szemben – írja a Cuisine et Vins
- „nem könnyű borbírálókat találni, így gyakran nem több,
mint 2-3 ember kóstol csak meg egy-egy palackot”. Majd
hozzáteszik, hogy az „érem nem jelent biztosítékot arra, hogy
jó vásárt csinál valaki”.
BorTárs a borversenyekről
És van még egy-két érdekes
szempont, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: a versenyeken részt
venni pénzbe kerül, és pénzbe kerül a díjnyertességet igazoló
matrica is. Vagyis, a versenyrendezők abban érdekeltek, hogy sok
benevezett bor legyen, és sok díjat adjanak ki. Mert nekik az a jó.
A borászatok közül sokan pedig – mégha jó bort (illetve sok
résztvevőnél jobb bort) is készítenek, lehet, hogy nincs arra pénzük a részvételt kigazdálkodni, és így távol maradnak a
versenyektől.
 |
| Dolgozik a zsűri Bordeaux-ban -mennyire higgyünk nekik? |
A távolmaradás egy másik oka – a
kockázat. A vakon elvégzett bírálatok ugyanis mindenképpen
kockázatot jelentenek az ismertebb márkák számára. Mi történne,
ha véletlenül díj nélkül maradna egy jó nevű borvidék jó
nevű bora? Mekkora presztízsveszteség lenne egy csúcsborászat
számára, ha nem kapna semmilyen érmet? Akinek tehát van veszteni
valója, nem is nagyon igyekszik borversenyekre, megél a korábban
megszerzett titokzatos hírnévből.
A matricák ennek ellenére népszerű
marketingeszközök maradnak, mert minden korábban említett
hátrányuk ellenére orientálják a vásárlót, a borversenyek
pedig kitörési pontot jelentenek a feltörekvő borászatoknak.
A borválaszték egészen elképesztő
méretű. Ezért is van szüksége a fogyasztónak a segítségre. De
a néhány fős alkalmi zsűrik véleményét megjelenítő
matricáknál jobban érdemes figyelni a rendszeresen, ugyanazzal a
stábbal, szakértői csapattal dolgozó véleményformálókra,
Robert Parkerre, Jancis Robinsonra, vagy a borkatalógusokra, például
a Le Guide Hachette des Vins-re. Ez utóbbi stábja évente 50 ezer
bort kóstol meg, közülük válogatnak be az évente megjelenő
kiadványba 10 ezret. Ötből egyet. Vagyis, ez sem elég szigorú
merítés, ezek között is könnyen találhat valaki olyat,
amelyiknek a nyakán ott díszeleg a címke, hogy bizony ő benne van
a katalógusban, de otthon kibontva mégsem okoz maradéktalan
élvezetet, ami benne van.
Aminek igen egyszerű oka is lehet. Ne
feledjük, különbözőek vagyunk, és nem baj, ha másfajta borokat
szeretünk. Még ha nincs is a nyakán aranymatrica, vagy kimaradt a
katalógusból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése