Öröm és üröm – mennyit ér egy bordeaux-i arany?

Borversenyekről írni akkor jó igazán, ha magyar sikerekről számolhat be az ember. Enélkül megtettem már kétszer is. Egyszer az ausztrál TOP100 wines versenyről, másodszor pedig a brüsszeli (de történetesen Pozsonyban rendezett) Concours Mondial seregszemléről írtam. Magyar vonatkozása mindkettőnek volt: az ausztrál verseny egyik különdíját egy magyar származású borkereskedő adományozza évek óta, Pozsonyban pedig - ahhoz képest, hogy itt van a szomszédban - számomra érthetetlen módon eléggé alulreprezentált volt a magyar borászat. Mert, ha Ausztráliában nincs magyar nevező, megértem, de a szomszédságban miért lehetett annyira kevés?

Az aranyérem - a grafika Jean Marais színűvész munkája

Nos, szóljunk akkor másról is, és cáfoljunk rá arra, hogy a "jó hír - nem hír". Bordeauxban - amit talán nem túlzás a borvilág Mekkájának nevezni (bár azért a párhuzam sántít, hiszen a mohamedán zarándokhelyen a legritkább esetben sem fogyasztanak bort, de a francia város jelentősége a borászatban nem áll távol Mekkáétól) - tehát Bordeauxban, az évente megrendezett Challenge International du Vin nevű borversenyen méltó volt a magyarok képviselete - és eredménye is.

Természetes, hogy a franciák kapták a legtöbb díjat (a hazai pálya előnye), de mögöttük - a spanyolok, portugálok és az olaszok után - mi magyarok nyertük a legtöbb érmet, összesen 49-et (18 arany, 18 ezüst, 13 bronz). Összesen 4180 különböző bor (valamint pezsgő) vett részt a versenyen, összesen 34 országból. Az italok 46 százaléka volt külföldi. Összesen 347 arany-, 402 ezüst- és 523 bronzérmet adott ki a zsűri. (A zsűriről érdemes később még írni egyet s mást, de először további számok, adatok.)

A verseny szervezői azt mondják magukról, hogy rendszerint ötezer körül van a benevezett borok száma, és a résztvevő országok megközelítik a negyvenet - az idei adatok ettől kicsit elmaradnak, de ez lehet véletlen, vagy a válság hatása is. A részvételért ugyanis fizetnek a borászok, egyrészt nevezési díjat (70-90 eurót), másrészt elküldik a bort, minden benevezett fajtából hat üveggel (ez szállítási költség), harmadrészt amit a versenyre küldtek, azt nem adják már el (ez is bevételkiesés, bármily csekély is), negyedszer pedig a nevezéssel együtt laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvet is küldeniük kell a borokról, ami szintén nincs ingyen, valamelyik intézettel el kell végeztetni a pontos elemzéseket. Lehet, hogy egy-egy országból épp ezek a járulékos költségek tartották vissza a részvételtől a borászokat.

Franciaország legnagyobb borversenye (Photos : Puget/Amarante-photogalerie)

Mit érhet ez a magyar eredmény? Ha csak a számokat nézzük, elsősorban a legfényesebb érmekét, a 18 aranyérem az összesen kiadott aranyak öt százaléka. Ez tiszteletre méltó. Ha azt nézzük, hogy a környékbeli országok (Ausztria, Horvátország, Románia, Szlovákia)  összesen sem szereztek annyi érmet, mint amennyi aranyat mi, akkor már büszkék is lehetünk. Ha a németekhez hasonlítjuk magunkat, akik Európa negyedik legnagyobb bortermelői, akkor elgondolkodhatunk, vajon miért hanyagolják el ennyire ezt a borversenyt, hogy csupán egyetlen érmet tudtak megszerezni? Ennek tanulságát nehéz lenne megvonni, úgyhogy nézzünk a portugálokra egy kicsit, akik hozzánk hasonló méretű ország létükre alaposan maguk mögött hagytak minket 168 éremmel, és háromszor annyi arannyal - holott a bortermelésük nem ennyivel több a mienknél (megelőzték egyébként jócskán, még az olaszokat is). Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a portugálok földrajzilag közelebb vannak Bordeauxhoz, és a francia piac is fontosabb számukra, mint nekünk.

Összességében tehát csak az elismerés hangján lehet szólni a magyar szereplésről. S hogy kik érték el az aranyakat? (És most csupán a lista terjedelme miatt jöjjenek csak az aranyérmesek, mert nem akarnék abba a hibába esni, hogy csak az aranyérem számít...)

A 704 zsűritag egyike bírál

Fehérborok:
Nyakas Menadok Budai Pinot Gris 2011
Lajvér Avantgarde Cuvée Blanc 2013
Tornai Top Selection Apátsági Furmint 2011
Demeter Egri Csillag Classic 2012
St.Andrea Napbor Egri Csillag 2012
Tokaj Kereskedőház Grand Selection Tokaji Furmint 2012
Royal Tokaji Betsek 6 puttonyos aszú 2008

Vörösborok:
Ikon Királyok 1199 Cuvée 2011
Bodri Optimus Cuvée 2009
Bodri Optimus Cuvée 2011
Fekete Cabernet Sauvignon Válogatás 2009
Fritz Cabernet Sauvignon 2009
Fritz Medicina Cuvée 2009
Tiffán Elysium 2008
Chateau Teleki Merlot 2011
Bock Capella 2009
Egri Hegybíró Bora Bikavér 2006 és 1999


A "Challenge Internationa du Vin"-ről tudni kell, hogy Franciaország legnagyobb borversenye.  Tehát a világ legnagyobb bortermelő országának legnagyobb versenye, ami már önmagában fontossá teszi. Értékét növeli még, hogy 2009 óta nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítvánnyal (ISO 9001) rendelkezik, vagyis a verseny minden mozzanata a legapróbb részletekig szabályozott.

Fontos előírás, hogy díjat legfeljebb a benevezett borok számának 30 százalékáig adhatnak ki. Az arány a szervezők szerint 25-28 százaléknál rendszerint meg is áll. (Gyors ellenőrzés: a 2014-es versenybe 4180 bort neveztek be, a kiadott érmek száma: 347+402+523=1272 - ez 30,4 százalék, vagyis az idén kicsit vajszívűek voltak a bírák.) Egyébként a Sydneyben zajló TOP100Wine versenyre mondják, hogy a világon a legszigorúbb, ott csak a benevezett borok 20 százaléka kaphat valamilyen díjat.

Az ISO 9001-es bírálólapot tölti ki a zsüri egyik tagja

És akkor jöjjenek a bírák. Négy tagú bizottságok kóstolják a borokat, közülük mindenki máshoz ért: van köztük egy borász, bortermelő (gyakorlati szakember), egy önológus, vagy oktató (elméleti szakember), egy borkereskedő és egy borkedvelő, a fogyasztókat képviselő "amatőr" pontosabban "amateur", ami franciául kicsit mást jelent: nem a hozzá nem értő, kívülállót, hanem olyasvalakit, aki valamit "szeret" (ebből a latin szóból származik: amatorem), és tisztában is van az alapokkal. Talán nem is alapfokon. Persze a kiválasztott fogyasztóktól is elvárják, hogy valamiféle borkóstolási gyakorlattal rendelkezzenek, pl. legyenek tagjai valamilyen borklubnak. De, ami mindennél fontosabb: vakon kóstolnak, nem tudják kinek a borát isszák - ami elengedhetetlen ahhoz, hogy pártatlan eredmény szülessen. A palackokon a címkét leragasztják, a dugót pedig közvetlenül a verseny előtt jeltelen egyendugóra cserélik ki.

Két ülésben bírálnak, egy-egy alkalommal tucatnyi bort, mindig csak fehéret, vöröset, rozét, édeset, vagy pezsgőt. Az értékeléshez a zsűritagok a megfelelő szempontok alapján összeállított pontozólapot kapnak, ezek gépi feldolgozásra alkalmasak, így összesítéskor a tévedés kizárt, és a szkennelés után a számítógép nagyon gyorsan megmondja az eredményt.

A 2014-es verseny végeredményének kialakításában 704 zsűritag vett részt. Azért van szükség ennyi emberre, mert a több mint négyezer bort két nap alatt csak ilyen létszámmal lehet elbírálni. Ha kicsit számolgatunk, akkor kiderül, hogy a 704 bíráló négyesével 176 zsűrit tesz ki, és ha mindegyik panel 24 bort kóstol végig egy nap - akkor ez még csak 2824 bor. Ezért marad tehát bőven kóstolnivaló a második napra is. És ez azt feltételezi, hogy egy bor csak egyetlen négy tagú panelhez jut el, vagyis nem arról van szó, hogy széles szakmai megmérettetés után születik az eredmény, hiszen négy ember érékelése dönti el, mi is lesz egy bor sorsa.

Négyen a 704 zsüritagból - egy bort csak ennyien bírálnak

Valójában ez az egész okoskodás és számolgatás csupán arra jó, hogy azt belássuk: túlságosan heterogénnek mondható egy olyan bírálóbizottság, amely 704 tagból áll, és ha ennyi ember ül a zsűriben, akkor - hiába az ISO 9001-es tanúsítvány részletes szabályrendszere, a bírálatokat 704 különböző száj és orr (és kétszer annyi szem) végzi, és emiatt a bírálatokat nem tudom mennyire lehet egyenletes színvonalúnak nevezni.

Mit akarok ezzel mondani? Sajnos azt, hogy a szabványosított bírálólapok és az egységesített szempontok ellenére, aranyérem és aranyérem között is lehet különbség. Ez nem csupán a legnagyobb francia verseny sajátos nehézsége, hanem szinte mindegyiké a világon. A nagyszámú résztvevő miatt belekényszerülnek abba a (zsák)utcába, hogy sok-sok zsűritagot toborozzanak, aminek megvan a szakmai kockázata: nem tudni mennyire tudnak egységes színvonalat képviseli a 176 különböző testületben.

Lehet, hogy nehezebb megvalósítani, de egy borverseny eredménye akkor lehet objektívebb, ha kevesebb zsűritaggal és hosszabb időn át végzik el a bírálatokat. Érdemes visszalapozni a TOP100Wine bírálati rendszerét: 12 tagú bizottságból alakítanak párokat, akik öt napon át kóstolják végig a 2000 benevezett bort. Állandóbb ízlést eredményez, mint a négyezer bor 700 emberre. (A nagy borpontozó "guruk" véleménye is azért válhatott meghatározóvá, mert tudjuk, sejtjük, hogy mekkora különbség lehet 89 és 98 Parker-pont között. Épp azért, mert "Parkeréknél" rendszeresen ugyanaz a szűk kör értékeli egy-egy ország vagy tájegység borait.)

Talán ez a magyarázat azokra a csalódásokra, amikor nagy várakozással veszünk meg egy valahol kitüntetett bort, és az eredmény mégis elmarad a várttól. Az ilyenkor szokásos kérdésre, hogy  "vajon hogy nyerhetett ez bármit is"  ez lehet a válasz: túl széles "spektrumú" volt a bírálók ízlésvilága. Óvatosan hát a palackokon lévő medálokkal...

Ráncfelvarrás és ránckrém

Bordeauxban már két héttel Húsvét előtt „nagyhét” volt. Március végén kezdődött az a hagyományos mustra, amikor először mutatják meg a szakmának a tavalyi borokat, amelyek aztán igazolják vagy cáfolják a piac várakozásait a 2013-as évjárattal kapcsolatban.

Tudott dolog, hogy a jobb bordeaux-i borok csak három évvel a szüret kerülnek piacra, addig palackba sem töltik őket, a még jobbakat három év után is csak megrendelni lehet, a legjobbakat 15 évig biztos nem is töltik pohárba. Vagyis a mostani „nagyhét” megállapításai – azon túl, hogy a szakma számára fontos információkkal szolgálhatnak – csupán az előzetes ízek (en primeur) felvillantását jelentik, és mindez csak hosszú évek múltán igazolódhat az átlagos borfogyasztók számára.

A legendás Chateau d'Yquem (Képek: www.yquem.fr)

Az egy héten át tartott bemutatók egyik nagy kérdése az volt, vajon egy év kihagyás után milyen lesz a Tokaj nagy konkurrensének számító Sauternes legrangosabb borászatának, a Chateau d'Yquemnek az új bora. A 2012-es évjárat ugyanis a rossz termés miatt kiesett: úgy ítélték meg, nem lenne méltó az Yquem márkanévhez, ha az a minőség lenne a palackban, ami 2012-ben kihozható volt. Inkább ne is legyen semmi. Meg is orroltak rájuk a többiek, hiszen, ha az Yquem nem csinál bort, mert nem jó a termés, az a környék többi borának sem használ. (Hisz a termés ott sem lehetett sokkal jobb, okoskodik az ember, tehát a belőle készült bor sem érdemes akkora figyelemre, mint máskor...)

Egyes írások szerint az évjárat kiesése 25 millió eurós veszteséget jelentett a Chateau d'Yquem számára. (Általában 60 ezer palackot készítenek egy évben, ez 420 eurót megközelítő átlagárat feltételez, ami nem túlzás – tehát, ennyi a veszteség... Vagy inkább a befektetés a következő, várhatóan keresettebb évjáratok felsrófolására.)

A száraz "Y" - ebből lett 2013-as is

Mert azért a veszteség mégsem ekkora. A Chateau d'Yquem második számú bora, ami nem édes bor, hanem száraz, tehát teljesen más stílust képvisel, és csak a borászat kezdőbetűje a márkajelzése: „Y” - elkészült Nem panaszkodtak az évjáratra, vagyis az „igrek” (ipszilon franciául) behoz valamit a kieső bevételből. (Hiszen várhatóan a száraz változat a hiányzó „nagy bor” miatt talán még jobb áron is kelhet el...)

Tudni kell, hogy az ültetvényen azokat a sorokat, amelyekből a száraz „Y” készül, már korábban kiválasztják, és le is szüretelik, még a botrytis megjelenése előtt – vagyis a 2012-es ősz katasztrofális időjárása az aszúsodást gátolhatta, de ezt a bort nem ronthatta le.

Aztán: a tavalyi, fel nem használt szőlőt állítólag azért névtelenül eladták, vagyis valamennyi bevétel abból is volt. Igaz, a vevő valószínűleg nem tudta, milyen nemes birtok terméséhez jutott hozzá. A franciáknál egyébként bevett szokás, hogy vannak olyan borászok (borkészítők), akik a szőlőhöz (amíg növény) hozzá sem nyúlnak, birtokuk nincs, felvásárolják a gazdáktól a termést, és abból készítik a maguk borát. Persze, az ilyen kapcsolat is lehet hosszú évek óta tartó, megalapozott szakmai együttműködés, ami kiváló bort eredményez: a „négociant” több, mint felvásárló, valódi borászok ők, és előfordul, hogy saját szőlőjük is lehet. Valójában a hiányzó láncszemet jelentik: a kisebb birtokok tulajdonosainak nem kell beruházniuk szőlőfeldolgozó, borászati berendezésekbe, palackozókba – megteszi ezt helyettük a „négociant”. (Ugyanerre a célra persze helyi szövetkezeteket is létrehozhatnak a gazdák, és meg is teszik.) De a kis kitérő után vissza az Yquemhez.

Bár tudjuk, hogy a tokaji aszú a „királyok bora és a borok királya” - ráadásul az elismerést épp egy francia királytól kapta – azért az Yquemet nehéz letaszítani a trónról. Azt a hatalmas tőkével és marketinggel, ami Sauternes legjobb borában benne van, Tokaj – sajnos – nem versenyezhet.

Szüretkor csak a nemespenésztől töppedt fürtöket keresik. Ha kell, tíz napon is visszamennek egy szezonban

Pedig csak 100 hektár az egész birtok. Azaz 130, de egy évben egyszerre csak 100 hektárról készül bor, a terület egy részét (2-3 ha) pihentetik, ugyanekkora részeken pedig az ültetvényt „frissítik”. S mivel 7-8 évig az új szőlők termése nem kerülhet be a csúcsborba, össze is adódik a maradék 30 hektáros terület.

A minőségnek mindent alárendelnek. A 2013-as termést például olyan hihetetlen szigorúan válogatták, hogy a megtermett szőlőnek csupán a 40 százalékát használták fel borkészítéshez. (Hogy mi lett a többivel, nagy kérdés, de lehet, hogy „öregedés elleni krém” készült belőle – ez nem vicc, majd mindjárt jönnek a részletek...)

Az évszázadokon át a Lur-Saluce család kezében lévő borászatba ugyanis 1999-ben beszállt a divat- és italóriás: a Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH). A csillagászati árú divattáskák, pezsgők és konyakok gyártója szépen lassan át is vette az irányítást a cégben, és bár a hagyományok tiszteletben tartását ígérte a családnak, azért ez afféle „megszüntetve megőrizni” hozzáállást eredményezett.

Yquem - a legtöbb borivó számára megközelíthetetlen bálvány

Meghagyták a birtokigazgatót, a pincemestert, de a vezetést átvette a cég másik (nem kevésbé rangos) borászatának, a Saint Emilion-i Cheval Blanc-nak a feje: Pierre Lurton, aki tanácsadónak felkérte a világ egyik legismertebb önológusát, a bordeaux-i egyetemről: Denis Dubourdieu-t (maga is egy borászat tulajdonosa Sauternben). Ez azért illusztrálja, hogy milyen erőket mozdít meg a borászat. Persze, aki mozgatja, végső soron Bernard Arnault: Franciaország és a világ egyik leggazdagabb embere, akinek az LVMH mellett birtokában van a Guiness és Dior-ház is. S lám, már vissza is kanyarodtunk a „fiatalító” krémhez.

A Dior és a Chateau D'Yquem 2006-ban kezdte el közösen készíteni az „Élet aranya” - „L'Or de Vie” nevű (ránc?)krémet, méghozzá friss sauvignon blanc hajtások kipréselt nedvéből. Ebből az anyagból vonnak ki aztán tíz molekulát, amelyek antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, és regeneráló hatásúak. Sokan furcsának találják, hogy az Yquem túlérett, nemespenész által összeaszott (vajon innen jön a magyar aszú?) szőlőszemekből készül, mégis, egy fiatalító krémhez is köze van...

De nem csak ez változott az Yquemnél. Az eredeti tulajdonos, a Lur-Saluce család szinte „műemléki védelem alatt állónak” tekintette a bort, az új vezetés azonban úgy látta, a palackok java része gyűjtőkhöz, befektetőkhöz kerül, inni alig isznak belőle, mert az terjedt el, hogy 50 évig ki sem szabad bontani egy ilyen palackot.

Szinte azonnal változtattak a marketingen (s hogy a szépségiparnál maradjunk, megkezdődött egy ráncfelvarrás, azaz face-lift): 1999-től szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy az Yquem távol marad az „en primeur” bemutatókon. Immár másfél évtizede megmutatják az előző év termését (már amikor bor készül belőle), és igyekeznek ösztönözni a frissebb borok fogyasztását: a 2007-2008-as évjáratot már kifejezetten alkalmasnak tartják erre: kevésbé botrytiszesnek mondják, mint a korábbi Yquem-eket, és amit az idősebb borok aromájából a fiatalabbaknál elveszítenek, azt pótolja a frissesség és finomság – csak kicsit jobban be kell hűteni a palackot, mint a korosabbat szokás.

Az Yquem ne egy nehézkes, édes bor legyen, egy megközelíthetetlen bálvány, hanem egy dinamikus, ám mégis testes ital, amit szívesen isznak a borkedvelők – hangzik a borászat korszerűsített hitvallása, aminek megvalósulásához részben le kell bontani a körülötte kialakult mítoszokat.

Kevesebb "mítosz" kell az Yquem köré

Az egyik ilyen mítosz, hogy az Yquem – drága. Nos, valóban nem olcsó, de ha valaki nem kóstolja meg, csak megveszi (mert a pénzét befektetésként gyarapítani akarja), akkor nem is tudhatja meg, hogy az ár, amit fizetett érte, milyen portékát takar.

Márpedig – mondják a borászatnál – ha figyelembe veszik a különleges bor elkészítéséhez szükséges lépéseket és a folytonosan egymásra rakódó költségeket: a 6-8, vagy néha akár 10 menetben végrehajtott szüretet (hiszen mindig csak az aszúsodott fürtöket szedik le, és azok egy órán belül már a borászatban vannak), a több menetben elvégzett préselést, hogy a mustot mindig vadonatúj barrique hordóba töltik, hogy minden szüreti napon külön újbort készítenek, hogy a hordók tartalmát rendszeresen kóstolják és kezelik, majd a kiforrt újborokból hónapok múltán, tavasszal véglegesítik, állítják össze az évjáratot, és ezt hosszú éveken át érlelik, mielőtt palackozzák – nos, akkor már érthető, miért is kérik meg az árát...

Az óvatos átalakulásnak számunkra egy figyelemre méltó tanulsága van. Az Yquem – szándéka szerint - elmozdulna a „nehézkes, édes bor” kategóriából. Ez bizonyosan elindít valamilyen változást az édes borok piacán, amire Tokajban figyelni kell. Mert, ha ők a maguk tavaly őszi minőségtudatos váltását jól ismertetik meg a világgal, akkor még hasznot is húzhatnak a franciák „ráncfelvarrásából”.