A para(fa)jelenség vége...?

Műanyag dugót először a hetvenes években láttam az egerszóláti olaszrizling palackjában. Így utólag visszagondolva is elég riasztó volt – akkor az elszomorító szegénység jelének véltük, hogy „dollárrelációból” már nincs pénz igazi parafadugóra sem -  ma viszont, amikor a műanyag dugóhoz kezd hozzászokni az ember, a régi hyposüveg zárókupakjához hasonlító minőség borzaszt el inkább. Dugóhúzóval tökéletes illúzióvesztés volt bánni vele: miután a tetején áthatolt rajta, a hegyes spirál ott kalimpált csőszerű üregben. A mai műanyag dugók, legalább formájukban emlékeztetnek a parafa elődökre.

A régi egerszóláti régi címkéje

A parafa az előd, a műanyag viszont nem a kizárólagos utód, hiszen a régi és az új egyre békésebben él meg egymás mellett. Másra való és másra jó az egyik, és másra a másik. S akkor a csavarzárat még nem is említettük. (Apropó csavarzár: a legmeglepőbb találkozás Amerika, ahol a sör sem menekült tőle. A tengerentúlon már évtizedek óta létezik a kupak, amihez nem kell sörnyitó – persze nyitja az is – hanem elég az erős kéz, és lecsavarható a söröskupak is. No és vissza, hogy visszazárható legyen, hiszen ezért találták ki az egészet azok, akik azt hitték, hogy a kis üveg söröknek marad idejük arra, hogy elszálljon belőlük a buborék... De vissza a borosdugókhoz.)

A legnagyobb dugóhatalom Portugália, de Korzikán is nagy ültetvények vannak. Én is szó szerint megsajnáltam az ott látott paratölgyeket, mert valóban siralmas látvány, amikor lefejtik a kérgét, hogy földarabolják és milliószám készítsék a dugókat belőle. Azt mondják, több, mint egy évtized kell, hogy a kéreg ismét megvastagodjon. Vagyis, a természetvédőket i s meg lehet érteni (ahogy az állatvédőket is), de a parafadugó még mindig szebb látvány, mint a műanyag, és ezért inkább a dugó nyomában csurgó borra, és nem a lehántolt paratölgyre  szoktam gondolni. (Báránysültnél sem gondolunk az eredetére, mint ahogy rántott csirkénél, vagy a halászlénél sem.)

A parafadugó végnapjai?

 

Egy ideig gyűjtögettem a szép dugókat. De nincs annyi hely, hogy tárolni lehessen őket. Persze, ha igazán szép címert, emblémát látok egy dugón, nem állom meg, hogy meg ne tartsam.

A parafa bizonyos mértékig újrahasznosítható, hiszen az elhasznált dugó felaprítható, és újra formára préselhető – ki tudja van-e vége ennek a folyamatnak? Mindenesetre a „jobb borok” ritkán kerülnek darálékből készült dugó alá...

A műanyag egyébként nem (csak) környezetvédelmi megfontolások miatt kezdi kiszorítani a palackokból a parafát. Azoknál a boroknál, ahol a palackos érlelésnek korlátozott a szerepe (fehér borok, rozék vagy rövid élettartamú, reduktív vörösborok), ahol a parafán évek alatt esetleg lassan átjutó oxigén nem ad sokat hozzá a bor fejlődéséhez, ott tökéletesen megfelel a műanyagdugó. Vagy a csavarzár. De nem mindegy, melyik.

Szakértők ugyanis még arra is felhívják a figyelmet, hogy a csavarzár alatt a palack nyakában több levegő marad, mint a műanyag dugó alatt – ez is befolyásolhatja, hogy egy borból a palackban mi lesz a tárolás során.

Feltehetően ez magyarázza a hagyományos parafadugók hossza közötti különbséget is: a borászok tudják, hogy a hordós érlelés után, a palackban lévő bornak mennyi levegőre van szüksége ahhoz, hogy a lehető legjobb eredmény alakuljon ki évek múlva. Gondoljuk csak el: egy bordeaux-i csúcsbor három éves hordós érlelés után kerül a palackba, de utána még 10-12 évet (vagy többet) is eltölt a parafadugó mögött.

Az olaszok nemrég beadták a derekukat. Az eredetvédett minőségi borokat ugyanis eddig nem lehetett szintetikus anyagokkal lezárni (műanyagdugóval vagy csavarzárral) – de 2012 októberében megváltozott a helyzet.  A lehetőség persze nem jelent azonnali változást, de elindíthat egy folyamatot.

A műanyagdugók egyik legnagyobb gyártója eddig arról panaszkodott, hogy a piac 30 százalékáról a korlátozások miatt egyszerűen ki volt tiltva, de a döntés nem jelenti azt, hogy azonnal ugrásszerűen meg is nő majd plasztikdugók iránti igény. (Megjegyzem, az eddigi majd 2,5 milliárdos darabszám is elképesztő volt – nem beszélve a legnagyobb parafadugógyár 3 milliárd darabos teljesítményéről. És ez csak a két legnagyobb dugógyár...)

Ősszőlő

Ha volt ilyen, akkor minden bizonnyal ezt vitte fel a bárkára Noé is az özönvíz előtt.


Hamburgi muskotály: ez épp kékszőlő (Fotó: KetaiBlogger-flickr)

Van ugyanis  egy szőlőfajta, amelynek annyiféle változata alakult ki, hogy egyes vélemények szerint akár mindegyik ma létező szőlőfajta ebből eredezhet. Van belőle kékszőlő is , fehér is, termesztik csemegeszőlőnek és borszőlőnek egyaránt, ahol a szőlő megterem, szinte mindenhol a  világon. Ennyiből persze még nehéz lehet kitalálni, hogy melyik is ez a fajta, de ha az illatot megérzi valaki, lefogadom, hogy még a gyakorlatlanok is azonnan felismernék a muskotály jellegzetes illatát.

Nálunk a sárgamuskotály (muscat lunel) belőle a legnevezetesebb, amely Tokaj-Hegyalja egyik elfogadott fajtája, aszúkészítéshez is felhasználható. De muskotályból készül a franciáknál a „vin doux naturel” , az édes természetes bor – ami nem is annyira természetes, mert az alkoholos erjedést  nem termászetes úton, hanem tíz százaléknyi tiszta szőlőpárlat hozzáadásával állítják meg, amitől alaposan megnő az édeskés bor ereje. (Az egyik legnevesebb „VDN” szülőhelye Beaume de Venise, aminek meg semmi köze  Velencéhez, még akkor sem, ha a franciák a lagúnák városát is így nevezik.)

Az édes muskotály egyik hazája: Beaume de Venise (Fotó Philip Capper)

A görögök a Metaxa készítéséhez használják a muskotályt, az olaszok Asti édes habzóborát köszönhetik neki. A franciák is csinálnak belőle pezsgőt, no nem Champagneban, hanem Die városában, a Clairette de Die lesz belőle.

Az egyik muskotály fajtát a spanyolok a sherryhez használják, és Madeirán is lehet ez az ottani édes bor alapja. Összesen többszáz muskotályfélét ismernek a szakértők, de az elnevezések között sok az átfedés is. Van tehát mit nézegetni, tanulmányozni a borosüvegek címkéjén, ha ki akarja ismerni magát az ember.

Nem muskotály: muscadet
(vagy "dinnyelé")

De mégsem mindig sikerül. Könnyű lenne például azt hinni, hogy a Muscadet is a muskotály egyik elnevezését takarja. Én sokáig épp ezért nem is próbálkoztam vele, mert az édes borokat nem nagyon kedvelem. De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, és időről időre nézegetni kezdtem a hosszúnyakú üveget. Így derült ki, hogy nem muskotályból készül, hanem a „melon de bourgongne” nevű szőlőből. Burgundiai dinnye.Talán illata miatt kapta a nevet ez a fajta, bár a borra ez már egyáltalán nem jellemző. A melon egykor Burgundia legelterjedtebb fehér szőlőfajtája volt, de aztán valamelyik uralkodó betiltotta – így került át holland kereskedők közreműködésével Bretange-tól délre,  az Atlanti partvidékre, a Loire-torkolat környékére. No, nem kifejezetten bort akartak csinálni belőle a hollandok, hanem borpárlat készítéséhez kerestek egy semleges ízű fajtát.

Egyébként érdekes ez az évszázados burgundiai szigorúság: a pinot noir is úgy válhatott uralkodó vörös fajtává, hogy a valaha elterjedtebb gamay termesztését ugyancsak megtiltották. Csak Beaujolaisban tartottak ki mellette, megjegyzem, nem is emelkedett burgundiai magasságokba az ottani bor. S lám, a legnevesebb burgundiai fehér, a chardonnay is kapott egy kis „lökést” attól, hogy a melon-t tiltani kezdték.

Más tehát a muskotály (muscat), és más a Muscadet – bár a név hasonló. Az egyik kifejezetten erős, jellegzetes virágillatáról ismert, a másik neve pedig a nyelvészek fejtegetése szerint azt jelenti, olyan bor, aminek „musk” illata van (...noha valójában nincs). A „musk” nem más, mint a nevezetes pézsmaillat, ami századok óta izgatja az emberiséget.

A rejtély valójában csak annyi, hogy miért visel ilyen nevet egy igencsak átlagos illatú bor, a muscadet? Mert hiába próbálkoznak vele a borászok, a különleges eljárások dacára sem sikerül nevéhez méltó csábító illattal ellátni a „melon”-szőlőből készülő bort. Előírhatják, hogy tavaszig az elhalt élesztőn tartandó az újbor (ezt jelzi a „sur lie” felirat), engedhetik, hogy fel is kavarják a leülepedett élesztőt (ezt hívják batonnage-nak), meg is tilthatják, hogy leszűrjék az így kezelt muscadetet, sokat nem javítanak rajta. Teltebb, testesebb lesz mindezektől, de így is csak könnyű, friss, száraz bor marad, amit legfeljebb osztriga és tenger gyümölcsei mellé ajánlanak.

Ott a óceán partján még így is fogy belőle szépen.