36 forint volt egy angol font. Turistaárfolyamon. Lehet tippelni, mikor is volt ez. Megmondom: 1978-ban. Főiskolásként jutottam el Angliába, négy hétre, a bőröndömben két üveg magyar borral. Az exeteri St.Luke’s College professzora Jim Norman vette át tőlünk egy fontért darabját, hogy a szűkös ösztöndíjat segítsen kiegészíteni. Talán 20 fontot, ha kaptunk egy hónapra, de mindegy volt az, legalább eljutottunk Angliába. Minden angol szakos álma ez volt!
 |
| Korhű palack: 1972-ből |
Egri diák lévén egy bikavért vittem, természetesen. Azért is úgy 30 forintot kellett fizetni. A Bull’s Blood, fekete címkével Angliában is kapható volt ugyan, de mintegy két font volt az ára, tehát Jim bácsi is jó üzletet csinált, meg mi is. (Egyébként, ha jól tudom, minimum szabálysértés volt akkoriban a „valutakiajánlás”, amit ez a csere megtestesített, de talán már elévült azóta...)
Jim daddy (ő mondta, amikor megérkeztünk, hogy szólíthatjuk így, mert négy hétig apánk helyett apánk lesz) maga kérte, hogy mindenki egy bikavért vigyen neki. Megszerethette a Szépasszonyvölgyben. Minden évben eljöttek ugyanis Egerbe (meg Pécsre is), ahol angol szak volt, húsz exeteri tanárképzőssel. Igazi, klasszikus diákcsere volt ez.
A másik palackot önszorgalomból vittem neki, hátha azt is megveszi. Bizalmatlanul szemlélte az egri medoc-ot, és hiába győzködtem, hogy szerintem jobb, mint a bikavér, azt hiszem csak azért vette meg, mert megszánt, és rám hagyta. De biztos vagyok benne, hogy nem járt rosszul.
 | |
| A régi címke: Egri Medoc noir |
Jim bácsi vehetett volna Devonban is magyar bort, de megvolt az oka, hogy megvárta, mire a mindenkori magyar csoport a bikavérekkel megérkezik.
Literes üvegben árultak az angolok valami olcsó magyar fehér asztali bort, ami tankautóban zötykölődött végig Európán. Megkóstoltuk, mert egy alkalommal az is volt az asztalon, de igen nagy volt a különbség az általunk vitt bor és a – ha jól emlékszem - „Duna Wine” között.
 |
| Régi borkereskedés: 1978-ban népszerű pub volt |
A bor volt tehát a konvertibilis valutánk, az ösztöndíj-kiegészítésünk. Meg az a 400 forint, amit mindenki magával vihetett. Exeterben ugyanis már akkor „konvertibilis” volt a forint. No nem hivatalosan, csak a Lloyd Banknál, ahol rájöttek, hogy érdemes beváltani. Persze nem a 36 forintos turista árfolyamon, hanem a dupláján. A kereskedelmi kurzuson. Alig 5 fontunk lett így a 400 forintból. Amit később az angol diákok a turista árfolyamon vásároltak vissza a banktól, 10 fontért, mielőtt Magyarországra jöttek...
Lehet, hogy jobban jártak volna, ha az öt fontjukból egy üveg whiskyt hoznak Magyarországra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése