Hitlerszalonna, hitlerbor

Nem tudom elképzelni, hogy az óriás lekvártömböket (amiket hitlerszalonnaként volt szokás emlegetni)  pofás dobozokba csomagolva a náci vezér arcképével akarná valaki forgalomba hozni. A dicstelen német kancellár arcmása borosüvegeken azonban már feltűnik itt és ott, jómagam Szicíliában láttam a turistáknak kínált souvenirek között, Mussolini mellszobrok mellett. Nem titkolták, nem takargatták egyiket sem, ahogy a kelet-európai ócskapiacokon (de a kontinens nyugati felén) is ott vannak a Lenin-szobrocskák, a kommunizmus számos más relikviája mellett.

Egy külön tanulmányt is megérne, miért válik marketingeszközzé a diktatúra, hiszen kész galériát tesznek ki azok a portrék, amelyekkel borokat (vagy snapszot) akarnak eladni a kereskedők. Miért  elég egy szörnyű korra emlékeztető portré ahhoz, hogy jobb eséllyel adjanak el vele egy egyébként ki tudja milyen minőségű bort...?

Persze nem mindenhol. Ausztria például érzékenyen reagált. Amikor egy kereskedő Hitler arcképével felcímkézett bort akart forgalmazni, perbe fogták, mondván sérti a „nácizmus dicsőítésének tilalmáról” szóló osztrák törvényt. Az egy éves eljárás végül azzal zárult, hogy ejtették a vádat, mert nem találtak bizonyítékot arra, hogy valóban törvénysértés történt volna. A vizsgálat megállapítása szerint a vállalkozó nem ideológiai célokat követett, hanem csak keresni akart. 

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kereskedő azonnal abba is hagyta az interneten árult hitlerbor értékesítését, amikor kiderült, hogy az esetleg az osztrák törvényekbe ütközhet, így tehát emiatt is okafogyottá vált az eljárás.

Korábban volt már eljárás Olaszországban is: 2007-ben elkoboztak 20 (!) borcímkét, amelyen Hitler magasba lendített karral és kedvenc tábornokaival,  Göringgel, Himmlerrel és Rudolf Hessel látható. Az eset Bolzanoban történt, és az ottani államügyész úgy ítélte meg, a címkék megvalósítják az „emberiség elleni bűnök elkövetőinek dicsőítése” tényállást, és elkobzandók. Hogy a címke megrendelője milyen egyéb büntetést kapott, arról nem szólnak a hírek.

Picasso, Modigliani és a Mona Lisa is címkére kerül

 Mindenesetre a Lunardelli cég azóta is árulja „történelmi sorozat”-át az interneten, és akkor, amikor  a címkéket elkobozták, úgy nyilatkoztak, hogy évente 20 ezer darabot adnak el a náci vezér arcmásával felcímkézett palackokból. Ehhez jönnek a Mussolini-címkés üvegek, és a többi. Mert a cég 1995-ben piacra dobott, és azóta forgalmazott termékei között számos más, nem túl dicső hírnevet szerzett történelmi személyiség is feltűnik: Marx, Sztálin, Lenin, az olasz kommunista Gramsci vagy Tito. A legbővebb kínálat a náci vezérek portréiból rendelhető.

A cég 30 különböző szőlőtermelő kisgazdasággal áll kapcsolatban, felvásárolják a szőlőt, évi 2500 hektoliternyi bort készítenek, 100 ezer palackot értékesítenek. (A különbség talán folyó borként fogy el.) De grappa is rendelhető a nevezetes címkékkel. Az eladott borok fele fogy el az 50 különböző történelmi címke valamelyikével (amelyek között vannak klasszikus festmények is, mint a Mona Lisa vagy Picasso Guernicája).

A betiltott "tocai" néven is árulnak bort

 Mert a címke a lényeg. Először azt kell kiválasztani, majd megjelölni, hogy milyen bor kerüljön az üvegbe. És itt jön a következő kérdés: miért árulhatja háborítatlanul a cég  még mindig a „tocai” nevű bort, amikor azt a luxemburgi uniós bíróság évekkel ezelőtti döntése megtiltotta? (Mert a tokajihoz hasonló elnevezés megtéveszti a fogyasztót, csakúgy, mint az elzászi tokay – de ezt a franciák már nem palackozzák).

És még egy apróság: Jimmy Carter arcképe is feltűnik egy palackon. (Lehet, hogy ez másik cég terméksorozata...) Mi lehet a magyarázat? Miért kerül a diktátorok sorozatába egy volt amerikai elnök? Ráadásul úgy,  hogy portréja alatt cirill betűkkel az áll „.rezsnyev” – azaz nagy valószínűséggel Brezsnyev, a volt szovjet pártfőtitkár? A két politikus ugyan találkozott egymással (SALT-II. szerződés, Bécs) – csak nem összekeverte őket a címke tervezője?

Lehetnénk Európa Új-Zélandja?

Jó-e a kérdés? Hasonlíthatjuk-e magunkat Új-Zélandhoz, ami a bortermelést illeti?

Jellegzetes új-zélandi táj: birkák a szőlőben

Nagyságrendileg nem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen Magyarország jóval több bort termel, 3,4 millió hektolitert, míg Új-Zéland alig többet, mint 2 milliót évente.  Ebből fakadóan hasonló gonddal küzdenek, mint mi: nem tudnak annyit vinni a piacra, hogy mindenkinek mindent tudjanak ajánlani – ezt a franciák, olaszok, spanyolok - vagy hogy az új-zéladniakhoz közel maradjunk - az ausztrálok kísérelhetik meg, hiszen a franciák 47 millió hektó borából, vagy az ausztrálok 12 milliójából futja erre, nekünk és az új-zélandiaknak nem.

Akkor először nézzük, mit csinálnak ők. Londonban például tartottak egy óriási bemutatót január végén.
Azért ott, mert a termés 35 százaléka az angol piacra kerül. Egyre többet visznek Kaliforniába és Kínába is, de a fő felvevő piacnak az angolok számítanak. Oda is elsősorban a sauvignon blanc kerül. Ez a fajta a teljes új-zélandi borexport  78 százaléka, ami máris aggodalommal tölti el az új-zélandi borászokat. Mert szinte azonnali csődöt okozna, ha megváltozna az angolok ízlése, és nem innának annyit az új-zélandi sauvignon blancból. De ez egyelőre feltétles mód, mert az számít, hogy a bor egyelőre fogy. És, hogy mennyiért fogy. Mert ebben mutatnak – számunkra megfontolandó - példát az újzélandiak.

Amíg az angol piacra kerülő import borok átlagára 3 font, az új-zélandi borok palackonként 6 fontba kerülnek. Megfizetik érte ezt az árat, mert sikerült az új-zélandi borhoz azt a képzetet társítani, hogy kiváló minőséget képvisel. 

Új-Zéland: a sauvignon blanc "hazája"

Tagadhatatlanul hasonlítunk hozzájuk abban is, hogy nekünk is – ahogy nekik a sauvignon blanc – szinte csak egy borra korlátozódik az ismertségünk: a tokajira. Ezt – évszázados rangja, neve miatt – viszonylag jó áron lehet viszontlátni az üzletek polcain. (Igazság szerint jóval többet is megérne az aszú annál, amennyiért adják.)

Aztán hasonlóképp küszködünk azzal, amivel az új-zéladniak: szeretnének más fajtákkal is jelen lenni, mert kiváló a rizlingjük és a pinot noirjuk is – de egyelőre még nem fogadja el tőlük a piac azt a mennyiséget, amit el szeretnének adni.

A magyar borászok is szeretnék elhitetni magukról, hogy nem csak a tokaji a jó magyar bor, más borvidékek, más fajták is figyelemre méltó minőséget képviselnek.

Hát ehhez kell a marketing,  az unalomig emlegetett „cégér”, ami a jó bornak is kell. Jelen lenni, megmutatni magunk, borbemutatókat, szakmai fórumokat tartani szerte a világban, szakértőket meghívni hozzánk, bekerülni a szaksajtóba viszont pénzbe kerül, és nem is kevésbe. De ha várunk, elszalad mellettünk a világ. És Új-Zéland hamarabb jut el Európába, mint mi, akik egyébként ott vagyunk.