Hirdetés

2013. június 12., szerda

Dobozolnak

Ahhoz képest, hogy nem is újdonság, egész nagy szenzáció kezd lenni belőle. A dobozos borból. Nem a 3 literes papírdobozosból, hanem a fémdobozosból. Mint amilyenben a sör, az üdítő és az energiaital is van. Most a franciáknál is piacra dobják. Volt ugyan már belőle egy kevés (a piac mindössze egy százaléka), de jobb fajta bor még nem vette a bátorságot arra, hogy aluminimdobozba bújjék.

A most piacra lépő vállalkozás, a Winestar épp azzal hoz újat, hogy szándéka szerint eredetvédett, minőségi (AOC) francia bort tölt a 187 ml-es bádogdobozba. Egyelőre egyetlen borászat Corbiére-ből adja hozzá a "beltartalmat", de az új cég bizakodik, hogy hamarosan Bordeaux, Bourgone és Cote du Rhone - vagyis a három legnevesebb borvidék sem hiányzik majd a kínálatukból.

Nagyot akar az induló vállalkozás...

A célközönség egyértelműen a fiatalok. Akik eddig is rendszeresen a szájukhoz emelték a fémdobozokat, csak üdítővel, sörrel, energiaitallal. És, ha most kicsit "beleerősítenek", akkor a bort is kipróbálhatják. A jobb borokat, merthogy volt a francia piacon eddig is "canette", ahogy ők mondják, de nem túl jó borokkal.

Az ausztrál borokból egyébként Japánban nagy mennyiségben adnak el "dobozolva", és Németország sem idegenkedik ettől a csomagolástól: 60 millió doboz fogy el belőle évente. (Állítólag a németek - takarékos nemzet lévén - nem szeretnek sokat fizetni az élelmiszerekért, ezért lett nagy sikerük a diszkont élelmiszerboltokban árult olcsó fémdobozos boroknak - bár lehet, hogy ez az egész csak amolyan francia pletyka...)

A Winestar nem remél a németekéhez hasonló mennyiséget az első évben, hiszen másfél millió eurós bevétellel számolnak, ami - ha a 2,5 eurós dobozonkénti árat vesszük - éppen 600 ezer darabot jelent. Egy nem is teljes évben végülis nem rossz indulás.

A cég - ügyesen, a ma divatos érveket felsorakoztatva - igyekszik  hatni a környezetvédelem iránt fogékony fogyasztóra is. Azt mondják, az aluminiumdoboz olcsón, könnyen újrahasznosítható, kisebb a súlya, mint az üvegeké, tehát a szállításakor épp feleannyi energiát használnak el. Ráadásul: ebben a dobozban soha nem lesz dugóízű a bor!

Az előzmény: asztali bor fémdobozban
A csomagolás egyébként az új cég saját fejlesztése. Más ugyanis a belső burkolat, mint a többi ital esetében: ügyelnek arra, hogy a bor nehogy érintkezzen a fémmel. Ettől akár 12 hónapig is eltartható lesz a fémdobozos bor - mondják. És itt kezdődnek az én - személyes - aggályaim, és lehet, hogy nem is vagyok egyedül.

Az eredetvédett, AOC-besorolású borokat épp az különbözteti meg szerényebb minőségű társaitól, hogy érdemes őket eltartani, mert palackban érlelve még fejlődik a bor. Három, öt, vagy a legjobbak akár 15-20 év múlva teljesednek ki. A fémdobozba zárt borra semmi nem hat. Maximum, ha rázzák. De az nem nagyon javít rajta. Nem oxidálódik szépen lassan, ahogy a parafadugón át a palackban tartott bor minimális mértékű levegőt kap az évek során. Vagyis a minőségi bor ilyesfajta, fémdobozos csomagolásának nem sok értelmét látom. Arra jó az egész, hogy egy fokkal jobb bor jusson el vele a célközönséghez, azokhoz, akik eddig mást ittak a hasonló dobozokból. 

Hátha jobban megszeretik a bort, és képesek lesznek "ad abszurdum" palackból és pohárból is fogyasztani.

2013. június 11., kedd

Antidömping

A szigorú brüsszeli bürokraták döntöttek: védővámokkal sújtják a kínai napelemeket, mert  dömpingáron kerülnek be az európai piacra, ami tűrhetetlen. Egyébként az is, de sajnos Kínának ettől még  megvannak a maga eszközei, hogy viszonozza az uniós "gesztust".

Hollande és Barroso: rendkívüli csúcs mégsem lesz
(Fotó: Európai Bizottság)
Az első áldozat: az európai - és elsősorban a francia - borexport, amire védővámot terveznek kivetni a kínaiak. És ha valahol a franciáknak lehet ártani, akkor a bor az egyik ilyen kényes terület. Nem csak azért, mert hogy jön egyáltalán bárki (nem csak Kína) a világon ahhoz, hogy kétségbe vonja a francia bor hegemóniáját (és korlátozza annak forgalmát), hanem azért is, mert az ügy érzékeny érzelmi vonatkozásain túl, hihetetlen nagy pénzek is forognak kockán. A francia bor legnagyobb (!) külföldi felvevőpiaca Kína, évente 140 millió liter francia bort vesznek meg a kínaiak, összesen fél milliárd eurót meghaladó értékben.

Nem véletlen, hogy a francia elnök fejében még az is megfordult, hogy rendkívüli EU-csúcsértekezletet kellene tartani a borháború megakadályozására, de Barrosonak erről sikerült lebeszélnie Francois Hollande-ot.

A kínai védővám bevezetésének terve persze nagyon súlyos helyzetet idéz elő az olasz és a spanyol borászok számára is, a két ország ugyanis mintegy 160 millió eurós forgalmat ér el a kínai piacon.

A számok egyébként elgondolkodtatóak. Ha ugyanis összevetjük a franciákat érintő mennyiséget (140 millió liter), és a forgalmat (kerekítve legyen 500 millió euró), akkor alig több, mint 3 euróért vesznek átlagosan egy liter francia bort a kínaiak. Amit nevezzünk jutányosnak.

De ha tudjuk, amit tudunk - hogy a legdrágább francia borok egyik legnagyobb felvevő piaca is Kína, és az ilyen francia borok literje többszáz eurót is elérhet (sőt!), és ezt a kategóriát levonjuk az 500 millióból, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy igen nagy mennyiségű francia bort adhatnak el Kínában 1-2 eurós dömpingáron. A kifejezés szinte véletlenül "csúszott ki" a számon, de végülis majdhogynem indokoltnak tetszhet a kínai válaszlépés, hiszen a francia borok jórésze - ha igazak a fentebb kikalkulált számok - "erősen nyomott áron" jut el a kínai fogyasztókhoz.

Azzal a  gondolattal is el lehet játszani, tudván, hogy a francia borok hamisítása igen kiterjedt vállalkozás a nagy távol-keleti országban: vajon hogyan is végzik ezek az 1-2 eurós borok?

A bordeaux-i vörösbor legnagyobb külföldi piaca: Kína
(Fotó: dreamstime.com)
Persze, borhamisítás alatt Kínában nem azt kell érteni, mint mifelénk, ahol cukorcefréből készül a bornak nevezett valami. A hamisított bor Kínában nem létező francia borok "sorozatgyártását", kitalált márkanevekkel történő felcímkézését jelenti, amiért jóval többet lehet elkérni és megkapni, mint a kalkuláció utáni 1-2 euró.

A kínaiak ugyanis - már aki teheti, és nagyon sokan vannak, akik megtehetik - mindent megadnak a "márkás" (vagy annak tűnő) termékekért. Rossz nyelvek szerint nem is a márkanév, hanem az ár a fontos. Minél drágább valami, annál jobb. Így lehet nagy pénzekért eladni gyengébb borokat is. A lényeg, hogy a gyakorlatlan, európai írásmódhoz nem annyira szokott kínai vásárló számára hasonlítson egy rangos francia chateau nevére, és sokba is kerüljön.

A bordeaux-i Rothschild birtok egyik vezetője, Christophe Salin mosolygott azon a kreativitáson, ahogy a kínaiak egy-egy betű eltéréssel "lekoppintják" a nagy borok neveit, és sietett megjegyezni, hogy az egész világon nincs már annyi láda 1982-es Chateau Lafite összesen, mint amennyi Kínában cirkulál a piacon. Csak a kínai ládákra "Chatelet" van írva.

A Lafite borászat persze könnyen beszél. Ők már 1996 óta négy különböző azonosítási technikát alkalmaznak a palackjaikon, amiről nem beszélnek. Tehát ők azonnal tudják egy nekik tulajdonított üvegről, hogy eredeti-e vagy sem. S ha Kínában tartanak egy kóstolást, a rendezvény végén az üres palackokat kíméletlenül összezúzzák. 

Mielőtt még valakinek eszébe jutna újratölteni őket... 

2013. június 3., hétfő

Parkerizáció - nem százas...

Két oka volt, hogy gondolkodás nélkül megvettem ezt a garnachát. Egyrészt azért, mert kedvelem a garnachából készült bort. Jött már zavarba kérésemtől elegáns borbolt eladója, amikor készséges akart lenni, látva hogy a spanyol borok között keresgélek. De amikor megtudta, hogy csak garnachából készült fajbort (vin de cépage, varietal wine) szeretnék, lesütött szemmel mentegetőzött, hogy az igen ritka, és nekik nincs. A franciáknál van, grenache-ból, ami ugyanaz a szőlő, de a terroir, a termőhely az más. És a spanyoloknál készülő garnacha nekem izgalmasabb.

A másik ok pedig ez a kis nyakcímke, a 90-es számmal. Hogy Robert Parker ennyire értékeli. (Volt persze harmadik ok is, hogy alig gondolkodtam: az ár. Mert 7 euró alatt, vagyis alig több, mint kétezer forintért megkóstolni egy 90-es "parkerszámú" bort ritkán sikerül.)

Magamon tapasztaltam tehát, hogyan is hat a vásárlóra a Parker-katalógus besorolása: egy jó pontszámnak számokkal alig kifejezhető marketingértéke van. Nem is csoda, hogy a borászok világszerte Robert Parker kegyeit, azaz pontszámait keresik.

Nincs még egy iparág a világon, ahol egyetlen ember ízlése ennyire meghatározná a piacot. Eleget hallunk a pénzvilágról, ahol manapság a három nagy hitelminősítőt szokás kárhoztatni azért, mennyire rosszul végezték a dolgukat, s lám, nyakunkban is a válság évek óta. De ők legalább hárman vannak. Parker viszont egyedül. Legalábbis hozzá mérhető befolyású "borpontozó" nincs még egy a világon. Átalakulóban is van a borászat, méghozzá abba az irányba, hogy a bor inkább a borkritikusok ízlésének, így Robert Parkernek feleljen meg, és ne a hétköznapi borivónak.

A "millió dolláros orr" tulajdonosa: Robert Parker
fotó: www.erobertparker.com
Más lett-e emiatt a bor, mint eddig volt? Igen, intenzívebb, illatosabb, aromásabb, és erősebb,  alkoholosabb is. A borkritikus ugyanis nem iszik, hanem kóstol. Egyetlen kortyot ízlelget, aztán még azt is legtöbbször kiköpi - és ebbe a kortyba kell belesűríteni mindazt, amiről a borász úgy gondolja, hogy a nagy borkritikus számára fontos. S mivel tudott dolog, hogy a kritikusnak korábban melyik stílus tetszett, a maga számára nagy piacot megálmodó borász hajlamos a borait úgy készíteni, hogy kedvezőbb kritikát kapjon. Mert akkor jobban megtalálja a számítását. Ettől a borok sajnos, bizonyos mértékig függetlenednek a termőhelytől, mert a borkritikus kedvenc stílusa felé mozdulnak el: több tölgyfahordó, több vanília, több cseresznye, több alkohol.

Robert Parker eközben tagadja, hogy miatta "parkerizálódnának" a borászatok. A francia bormagazinnak, a Terre de Vin-nek adott interjújában, most májusban arról igyekezett meggyőzni az olvasót, hogy az ő ízlése sokkal összetettebb, és nem ilyen egyszerűen kiismerhető jellemzők alapján állapítja meg a kóstolt borok besorolását. Mint mondta, az újkeletű szakszót a "parkerizációt" nem ő találta ki, de nem tehet ellene, a kifejezés valószínűleg még évtizedekig használatos marad.

96-100: 
Különleges bor, kiteljesedett, összetett, magában hordozza mindazt, ami a fajta jellegzetességeitől várni lehet. Az ilyen borok megszerzéséért, megvásárlásáért és elfogyasztásáért érdemes nagy erőfeszítéseket is tenni.
90-95: 
Kiváló bor, komplex, különleges karaktere van. Röviden: "borzasztó jó" bor.
80-89: 
Valamivel az átlag fölött, egészen a nagyon jóig. Eltérő fokban mutathat finom ízeket, karaktere is lehet, hibái nem szembetűnőek.
70-79: 
Átlagos bor, nem kiemelkedő, de jól elkészített. Lényegében egyszerű, fogyasztható bor.
60-69: 
Átlag alatti, észrevehető borhibákat tartalmaz, mint túlzott sav- vagy/és tannintartalom, nincs jellezgetes íze, illetve hibás íze, aromája van.
50-59: 
Elfogadhatatlannak minősített bor.

Az 50 Parkernél tehát nulla, vagyis egy 100 pontos bor tulajdonképpen "csak" 50-et ér el, de az ötvennél kezdődő skála miatt a lélektanilag sokkel figyelemfelhívóbb 100-at kap. A jellemzőket olvasva nem tudom, mikor került Parker és munkatársai elé utoljára 80 pont alatti bor... (Valamikor 1979-ben tény, hogy Parker 56 pontot adott egy amerikai borra, és azt kérdezte a borászattól, vajon mi a csudát tesznek a cabernet sauvignonjukkal, hogy ennyire ihatatlan bor váluk belőle?)

A 90 fölötti kategóriát két részre is bontották, pedig - ahogy Parkerék leírják - a 90-es és a 99-es is kiváló bor, és kevesen is érik el, mert jó borból nincsen sok. Igaz, a rangsor már 35 éve készül, így a legfelső kategóriában sincsenek már annyira kevesen. Ez derül ki legalábbis, ha belepillantunk a Wine Searcher válogatásába.

A pontozáskor tehát 50-ről indulnak, aztán amit a szemmel meg lehet ítélni (a bor színe és állaga), azért jár 5 pont, az aroma, a buké 15 pontot hozhat, az íz és a lecsengés 20-at. Az összhatás, valamint a bor potenciálja, hogy idővel mivé fejlődhet, még 10 pontot tehet hozzá, így jön ki végül a 100.



Egy-egy Parker-pont értékét (ott a 90 környékén) dollármilliókra teszik. Nem Robert Parker kér érte ennyit, félreértés ne essék, hanem a borászatok számára jelent árban, bevételben ekkora különbséget a borra kapott pontszám. Nem csoda, hogy Parker tudna (és tud is) furcsa dolgokat mesélni. Állítólag egyes francia chateau-k urai lányaik kegyeivel próbálták boraik pontszámát följebb srófolni, de volt bordeaux-i gazda, aki kutyáját eresztette rá a borkritikusra, és amikor Parker kötszert kért volna a sebeire, a borász csak a Wine Advocate (Parker lapja) egy példányát lobogtatta, és a borának adott alacsony pontszámot reklamálta!

Parker persze nem tévedhetetlen. Bár ő büszkén mondja, hogy évente tízezer bort kóstol meg, és az elmúlt évtizedekben megízlelt összes borra emlékszik (sőt, 2-3 pont eltéréssel még a pontszámot is megmondja), a legendáriumokban az áll, hogy 2009-ben egy vakkóstoláson Bordeaux-ban, ahol a 2005-ös csúcsévjárat 15 kiemelkedő borát kellett (volna) felismerni, Parker egyet sem talált el. Sőt, a Gironde bal és jobb partjának borait is összekeverte - ez a francia szakértők előtt alaposan elintézte. Parker, maga, tehát nem 100-as. Főleg, mert egy ilyen vaktesztbe is belement...